Ittas vezetés miatt vádat emeltek Burány Sándor ellen

HírKlikk 2018. október 12. 11:48 2018. okt. 12. 11:48

Ittas vezetés miatt vádat emeltek Burány Sándor, a Párbeszéd - korábban a szocialisták - országgyűlési képviselője ellen.

A Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel közölte: a vádirat szerint január 19-én 22 óra körül Burány Sándor úgy közlekedett a fővárosban a IX. kerületi Határ úton a Nagykőrösi út irányába, hogy szervezetében alkohol volt. 

Az ellenőrzéskor a politikus elismerte, hogy szeszes italt fogyasztott, és a szonda is kimutatta, hogy enyhe fokú alkoholos befolyásoltság állapotában volt.

A fővárosi kormányhivatal XIX. kerületi hivatala a büntetőeljárás jogerős befejezéséig elrendelte Burány Sándor vezetési jogosultságának szünetelését, egyúttal a helyszínen elvett jogosítványát is visszavonták.

 Az országgyűlési képviselő mentelmi jogát a legfőbb ügyész indítványára az Országgyűlés felfüggesztette. Ezt követően Burány Sándort az ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki, amely során tényfeltáró, bűnösségére kiterjedő beismerő vallomást tett.

A július elsejétől hatályos büntetőeljárási szabályok alapján az ügyészség a vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével, az ügyiratok alapján, büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárás keretében pénzbüntetést és - a törvény kötelező rendelkezése alapján - határozott idejű közúti járművezetéstől eltiltást szabjon ki a vádlottal szemben - olvasható az ügyészségi közleményben.