Iványi Gábor: égett az arcunk, hogy a kormány Putyint támogatja 

Hirtelen tört ránk a hideg idő, s akár a Móra-regényekben, még a fűtés is a létfenntartás kiemelt eleme lett ismét Magyarországon. Miképpen tudja túlélni a Magyarországi Evangélikus Testvérközösség a mára kialakult inflációs és energiaválságot?

Hívő emberként azt tudom mondani, hogy a Jóisten segítségével, aki a puszták népét minden zord körülmény és nehézség ellenére megtartotta. Esetünkben a manna legyen az a fogalom, amiben bízhatunk, s hogy valamit továbbra is ki fog találni. Az eddigi energiaárakkal is harcban voltunk, elmaradásaink voltak, most a drágább árakkal lesznek elmaradásaink. Annyi történt, hogy a NAV húsz ingatlanunkra jelzálogot tett. Természetesen tiltakozunk, újra és újra elmondjuk, hogy nem rajtunk múlik, hogy nem tudunk mindennek eleget tenni egyszerre. Amint ők sem tesznek eleget a nekünk járó támogatás folyósításával, ezért perelünk változatlanul, nem is állunk rosszul. Bár nekünk nincs kényszerítőeszközünk, nem tehetünk a NAV székházára jelzálogot. 

S ha ez nem lenne elég, Maruzsa államtitkárnak sikerült még ezt is megfejelnie. 

Az államtitkár úr most decemberben, ünnepek előtt tépett le rólunk még újabb 40 milliót. Tőle származik az a rendkívül épületes ötlet, hogy ha nem bírjuk a terheket, szedjünk tandíjat a gyerekektől, akiket mi támogatunk. A fűtést egyelőre meg tudjuk oldani és állandóan kutatjuk, hogy milyen megoldásokat tudunk találni, ha szégyenszemre elzárnák a forrásokat. 

Mit jelent a valóságban, hogy novemberre ismét bejegyzett egyház lett a közösségük?

Ez egy megtévesztés. A Fidesz ugye kitalálta, hogy egy négyfokozatú eljárás után lehet elismert egyház egy egyház. A törvény erejénél fogva, először mindenki egyesület lesz, ami elfogadhatatlan, főleg azért, mert nem felejthető, milyen küzdelmei voltak a múltban az elfogadtatásáért. Mi pedig 1981-ben bevett és elismert egyház lettünk. Az egyesületből akkor lehet továbblépni, ha öt éven át legalább ezer egyszázalékos támogatót tudnak gyűjteni. Miután 2017-ben elvették a technikai számunkat, ezt nem tudtuk megtenni. Rájöttek, hogy úgy elég nehéz igazolni támogatókat, ha nem szedhetünk egy százalékot. ’21-ben visszaadták ezt a jogot és akkor majdnem 40 ezren, ’22-ben 52 ezren támogattak minket. Így bejegyzett egyházként is nyilvántartásba vehettek. Innen viszont csak az léphet tovább bevett és elismert egyházzá, akivel a magyar állam megállapodást köt, ezt a törvényben kihirdeti és a magyar parlament megszavazza. Ezt pedig nem írja elő semmilyen határidő. Mivel hozzá tartozik, írtam az ügyben Semjén Zsoltnak, aki két hónapja válaszra sem méltat.  Mi most messze elmaradunk attól, amit még az átkosban, hosszú évek küzdelme nyomán ’81-ben már sikerült elérnünk. A helyzetünk azzal egyenlő, mintha azt mondanák, hogy felülhetünk hintalóra, hiszen az is ló.

Tizenhatodikára adománygyűjtő rendezvényt szerveznek. Mint a meghívóban fogalmazták, „rendezvényünkön nem búslakodni szeretnénk, hanem közösen megélni a karácsony szellemét. Szeretnénk visszaadni valamit abból a sok erkölcsi és anyagi támogatásból, amiben egész évben részesülünk”. Mit is jelent ez az esemény, kiket várnak, mit kívánnak elérni s kiknek az érdekében?

Minden évben rendezünk hasonló ünnepséget, megköszönjük a munkatársainknak az eltelt évet, étellel-itallal kínáljuk a jelenlévőket a Dankó utcai központunkban. Ez alkalommal míves, szép bútorokat is felajánlottak a közösségünknek, ezeket elárverezzük egyéb illusztris tárgyakkal, mint például a Moldova-család ajándéka, Moldova György legendás sapkája vagy eredeti kézirata. Sokan felkínáltak hasonlóan fontos darabokat az életükből, ezeket Galkó Balázs fogja elárverezni. Az esemény délután háromtól este nyolcig tart, zenés kulturális előadásokkal gazdagítva. 

A drasztikusan eltávolított karinthys tanároknak és hasonló sorstársaiknak felajánlották a Dankó utcai intézmények tantermeit, hogy felkészítést tarthassanak a végzős diákjaiknak. Éltek-e a lehetőséggel és nyitva hagyják-e ezt a jövőben is a számukra?  Netán maradnak-e a MET-közösség berkein belül?

Még nem jelezték vissza, hogy élnek-e a felajánlott lehetőséggel, bár akár arról is szó lehet, hogy hosszabb távra tervezhetnek. A lehetőséget önzetlenül kínáltuk fel, főleg azoknak, akik érettségire készítenek fel. Ez még függőben van.

Követem a működésüket s némileg meglepődve tapasztaltam, hogy nehéz helyzetük ellenére, Ukrajnába szállítottak adományokat, komolyan véve a felebaráti szeretetet. Mit tudhatunk erről az útról?

Égette az arcunkat az, amit a kormány művel ezen a területen és valami leírhatatlan szégyen Putyin szekerét tolni és elfelejteni, hogy Magyarország is mit élt át ’56-ban, amikor mi is Molotov-koktélt hajigáltunk. Ha akkor nekünk fájt az orosz csizma, hogyne fájna Ukrajnának. Ugyanúgy voltunk vele, mint hajdan a baltás gyilkos történetében, nem tudom, erre emlékszik-e?

Sajnos igen és arra is, milyen gyorsan és szégyentelenül elfelejtette az ország.

Majd’ tíz éve történt s elmentünk bocsánatot kérni Örményországba, mert azt gondolom, így helyes. A konkrét segítséget most többek között az jelentette, hogy Demszky Gábor szerzett egy nagy teljesítményű generátort a fővárostól, ami képes biztosítani egy tízemeletes ház energiaellátását is. De nem erre, hanem Kijev elektromos hálózatához használják fel, amivel a hőellátását is biztosítani tudják. Ezek ugyanis a kiemelt célpontok, amiket az oroszok támadnak s egy találat következtében fél napra le is állt az áramszolgáltatás a városban. Vittünk még egy tonna jó minőségű tartós élelmiszert, kolbászt, szalonnát, konzerveket, olajat, lisztet, cukrot. Része volt a transzportnak 120 darab, a nagy hideg ellen is védő hálózsák és egy autónyi matrac.

Honnan tudták, hogy minek veszik hasznát?

Előtte informálódtunk, mi az, aminek igazán örülnének. Ennek része volt több mázsa édesség, meleg ruha is. A konvojunk öt mikrobuszból állt. Rögtön az érkezésünk pillanatában légiriadó volt, mert újabb dróntámadás indult a városra, de ezt Kijev felett megsemmisítették. A város környékén, Bucsán és más településeken is látogatást tettünk, olyan területen is jártunk, amit fél évig elzártak az oroszok a külvilágtól, több családapát agyonlőttek, volt köztük 11 gyerekes férfi is, aki menekítette a családját s eközben lábon lőttek, de elvérzett. Sok drámai történet került elénk és azt láttam, hogy az adománnyal vetekszik az, hogy ülünk és hallgatjuk őket, így kiönthették a szívüket. Egyértelműen nagyon jólesett nekik, hogy szemben a magyar kormány magatartásával, mi elmentünk és még december végén is tervezünk egy utat. 

Mit tapasztalt, az ott élő emberek el tudják választani a magyar kormányt a magyar emberektől?

El tudják választani. És nagyon kedves volt, amikor arról beszéltek, milyen jólesik nekik, hogy beloruszok és oroszok között is sokan vannak, akik üzeneteket küldenek. Nem az oroszokra, a fehéroroszokra haragszanak, hanem arra a politikára, ami belekényszeríti az embereket a halálba és az öldöklésbe. S tudják jól, hogy aki nem megy, az lelövik.

S ezt fedezi a magyar kormány. 

De ha megengedi, elmesélek egy színesebb eseményt is a komor emlékek mellé. Jött velünk egy református ember, akit én nem ismertem korábban, s aki börtönmissziókban is részt vesz. Az illető a Gedeon Társaság tagja, mely társaság a fejébe vette, hogy minden kollégiumba, börtönbe, szállodába stb. eljuttatja a Bibliát, de legalább az Újszövetséget. Ezen felbuzdulva hozott magával 400 ukrán nyelvű Újszövetséget és ezt ott szétosztogatta. Tette mindezt olyan lelkesedéssel, hogy volt olyan helyzet, amikor már kicsit csitítani kellett, mert még a munkácsi ortodox zsidókat is igyekezett ellátni Újszövetséggel, ezért szóltunk, hogy ezt talán nem kellene erőltetni. Becsületére legyen mondva, önként vállalta, hogy a szállításhoz saját mikrobuszt hoz, amivel szállíthattuk az egy tonnás generátort is. Kiváló ember volt, a háborúnak pedig szarkasztikus humora.