Iványi Gábor nem fél a hatalom börtönétől

HírKlikk 2021. március 9. 07:30 2021. márc. 9. 07:30

A hatalom bajszát többször is meghúzta már, de nem érez félelmet Iványi Gábor lelkész, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség vezetője, aki a Blikknek adott interjút.

Iványi Gáborékat az egyházi státuszuk elvétele után most az adóhivatal szorongatja, 250 millió forintra tették rá a kezüket a be nem fizetett járulékok miatt. A lapnak elmondta, 1981-ben elismert egyházzá lettek, most a lehetetlenség függőleges falait megmászva próbálnak visszajutni oda, ahol 81-ben voltak.

„Tanulságos az elmúlt tíz év, csavarják a kezünk, azon igyekeznek, hogy belássuk, el fogunk bukni, de nem adjuk fel” – jelentette ki határozottan.

Ezer ember dolgozik náluk, a bérük havonta 150 millió forint. Ennek az ezer embernek családja is van, ami háromezer embert jelent. Ha szétesik a rendszer, az további tízezer embert érint, valamint több mint kétezer gyermeket, akik az oktatási rendszerünkben vesznek részt – jegyezte meg.

Iványi olyan embernek tartja magát, aki szereti a csendet, mégis a szerepvállalásai olykor nagy zajjal járnak. Az újságíró idézte neki Ambrus Attilát, ugyanis a Viszkis egyszer tréfásan megjegyezte, ha csendre vágyik, ajánlja a magánzárkát. Végződhet így a küzdelme? – tette fel a kérdést.

„Reális kockázat, de nem törődöm vele. Nem omlanék össze, ha bezárnának. Szeretném hinni, hogy az intézményeink sem” – felelte a lelkész, felidézve, hogy a 70-es években, amikor elítélték, előzetesben is volt.

„Tanulságos pár nap volt, két vamzert is raktak mellém. 17 órát voltam egy sötét, ablaktalan helyen, de az ilyesmi nem puhít meg, alkalmazkodom. Az élet nagyobbik része eltelt már, most már bármi belefér”

Nincsenek vagyontárgyai, még saját lakása sem. Egy dologra vágyik csak, hogy az apját, akit anno a metodista egyházért való kiállása miatt, felfüggesztett börtönre ítélték, rehabilitálják.  

Forrás: Blikk