Jó hátszelet kapnak a Fidesz vitorlásai

Millei Ilona 2020. szeptember 20. 06:23 2020. szept. 20. 06:23

Valami büdös ebben a dologban, az egész szakmai nonszensz, néphülyítés – vonja le a következtetést Szalma Botond, a Mahart egykori vezérigazgatója arra a hírre, hogy a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) 11 balatoni vitorláskikötőt ad használatba 15 évre.

Arról, hogy a Balatoni Hajózási Zrt. használatba kívánja adni 11 vitorláskikötőjét, 15 éves, határozott idejű üzemeltetési szerződéssel, egyfordulós, nyilvános pályázat útján, pénteken adott ki közleményt a cég.

A közlemény kitér arra is, hogy a korábban önkormányzati kézben lévő, tavaly többségi állami tulajdonba került társaság pénteki közgyűlése a májusban elfogadott reorganizációs tervének megfelelően döntött a vitorláskikötő-hálózatának használatba adásáról. A Bahart által meghirdetett, 2020. október 20-án záruló pályázati kiírás a cég hosszú távú stratégiai érdekeivel összhangban, szigorú feltételeket szab a leendő pályázóknak. Ezek közt szerepel, hogy a leendő üzemeltetőnek komoly anyagi biztosítékokat kell vállalnia, valamint munkáltatói jogutódlással át kell vennie a jelenlegi személyzetet is.

Szalma Botond szerint, tudni kellene, hogy melyik 11 vitorláskikötőt akarják tartós használatba adni, de nem tartja valószínűnek, hogy azokat, amelyek nem hoznak hasznot. Szerinte sokkal inkább azokat, amelyekről az igazgatóság és a felügyelőbizottság is nagy valószínűséggel tudja, hogy „jól tejelnek”. Mert mi egyébért is akarna valaki vitorláskikötőt bérelni, ha nem azért, hogy jól járjon vele. Ez pedig már arra is megadja a magyarázatot, kik fogják bérbe venni. Ha valakinek van pénze, a döntéshez csak azt kell tudnia, mi volt az elmúlt öt évben, és mi lesz a következő húsz évben a Balatonon. Ez pedig a „NER-lovag vagyok, jól járok” mentalitásba fér bele leginkább.

A közleményből az is kiderül a bérbeadással biztosítani kívánják az érintett vagyonelemek hatékonyabb hasznosítását. Az együttműködés keretében a Bahart tulajdonában maradó kikötőhálózat várhatóan tovább bővülhet és megtörténhetnek a már régóta esedékes fejlesztések is, amelyek magasabb szintű szolgáltatást biztosíthatnak majd a kikötőhely-bérlők számára a jövőben.

Szalma Botond szerint, mindenki tudja, hogy az átlagos balatoni szezon 2,5 hónap, míg a vitorlás szezon március elejétől október végéig, ha nem egész évben tart. Vagyis a vitorláskikötők a főszezonon kívül pénzt hoznak a Bahartnak. Azzal, hogy 11 kikötőt bérbe akarnak adni, tulajdonképpen az aranytojást tojó tyúkot vágják le. Ami pedig a fejlesztéseket illeti: a Bahartnak most van 24 kikötője, és a kikötők között mindig van együttműködés.  „Ha  24 kikötőből  kiveszek 11-et, és azt mondom, együttműködöm a maradékkal, akkor abban mi a csoda” – tesz föl a kérdést – hisz eddig is együttműködhettem mindegyikkel.” Ha valaki kibérel egy kikötőt, az nyilván pénzt akar keresni. Ebből pedig az következik, hogy a maradék kikötőket a Bahart fogja fejleszteni. Amit persze eddig is megtehetett volna, de jelenleg csak tulajdonosuk van a balatoni kikötőknek, igazi gazdájuk nincs. De, nem csak a kikötőknek, hanem a Bahartnak, a hajózásnak és a magyar közlekedésnek sincs gazdája, és normális jövőképe. Széchenyi és Baross Gábor országában ez hatványozott szégyen!