Jó hír a könyveseknek

HírKlikk 2019. március 19. 10:01 2019. márc. 19. 10:01

Fordulat következett be a hazai könyvkiadók gazdasági teljesítményében az utolsó olyan évben, 2017-ben, amikorra rendelkezésre állnak a végleges adatok. Eszerint csökkenő cég- és alkalmazotti létszám mellett a szektor árbevétele emelkedésnek indult – tette közzé az OPTEN céginformációs cég.

Viharos időszakon van túl a hazai könyvkiadói piac: az OPTEN adatai szerint 2012 és 2016 között mind cégszámban, mind árbevételben és legfőképpen létszámban is zsugorodott a magyarországi könyviadás.  

Úgy tűnik azonban, hogy talán 2017-re megfordult a trend. A működő vállalkozások száma ugyan tovább csökkent, jelenleg 1255 könyviadó dolgozik az országban, de a kevesebb piaci szereplő tudta növelni az összárbevételt, ami a 2016-os 44 milliárdról felugrott 48 milliárd forintra. Ezzel a teljesítménnyel sikerült kis mértékben meghaladni a 2015-ös árbevételt is – mutat rá a céginformáció cég jelentése.

A kevesebb talpon maradó vállalkozás természetesen nem tudta felszívni a kieső cégek alkalmazottait, ezért a kiadók által foglalkoztatottak száma továbbra is csökken. Jelenleg több mint 1500 fővel kevesebb dolgoznak ilyen profilú cégeknél, mint 2012-ben.   

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének 2017-es könyvforgalmi adatai szintén alátámasztják, hogy a szektor növekedésnek indult. Szinte minden könyvfajtánál forgalomnövekedés volt: az ismeretterjesztő műveknél 29,51%, a szakkönyvek, tudományos művek, lexikonok, szótárak, valamint az egyéb, felsőoktatásban használatos kiadványok estében 12,58%, a gyermek- és ifjúsági könyvkiadásnál 29,7%-os volt a mért növekedés. Kivételt a szépirodalom jelent, mert ott a forgalom 0,94%-kal csökkent.

Ezek a kedvező folyamatok azonban csak részben befolyásolják a kiadók gazdasági teljesítményét, hiszen az ellátási láncban a kiadók mellett a forgalmazók is jelentős részt hasítanak ki a könyvek fogyasztói árából.

Forrás: Hírklikk