Jó magyarok! Csináljunk gyereket!

Lovász Péter 2019. augusztus 13. 19:19 2019. aug. 13. 19:19

Kövér László Gyergyószentmiklóson az Erdélyi Magyar Ifjak egyesület nyári táborában megmondta, ki a jó magyar! Az, akinek három-négy gyermeke, 9-16 unokája van, valamennyien magyarul beszélnek, és elkötelezettek a nemzet ügye iránt. Ez az egyik elhangzott, igen magvas gondolat. A másik: a magyarság demográfiai helyzetének javításához a gyermekvállalás útjában álló akadályok lebontásán túl mentalitásváltásra is szükség van. Divattá kell tenni a többgyermekes családmodellt!

Mi, magyarok, jó néhány évszázada bajban vagyunk önazonosságunk tényezőinek meghatározásával. Annyi bizonyos, hogy a nagy magyar sokaság, a magyar nemzet történelme során legfeljebb ha nyelvében volt egységes, de vagyoni, vallási, műveltségi tekintetben, vagy politikai hovatartozását illetően soha nem alkotott repedésmentes közösséget. (Freisingi Ottó püspök 1147-ben járt Barbarossa Frigyes császárral Magyarországon, s megrótta a Teremtőt azért, mert ilyen szép országot adott ilyen rút embereknek, mint a magyarok.) Talán ezért nyavalygunk századok óta balsorsunkon, s keressük identitásunkat, amelyhez a vezérfonalat rendszerint az éppen regnáló hatalom valamely önjelölt igehirdetője próbálja megadni. Azt mindig megmondják, hogy éppen mi a nemzet ügye.  

Mindazon nagyjaink, akik eddig hosszabb távra szólóan, politikai fondorlatosságtól mentesen próbáltak alapvető értelmet adni annak, hogy mit jelent magyarnak lenni, nagyon egyszerűen, érthetően magyarázzák a lényeget. 

Kányádi Sándor szerint addig vagyunk magyarok, amíg magyarul beszélünk, magyarul gondolkodunk, magyarul tanulunk.

Illyés Gyula még egyszerűbben fogalmazott: magyarnak lenni nem származás, hanem vállalás dolga.

Márai Sándor álláspontja halványan, és kissé erőltetetten rokonítható Kövér László vélekedésével. Az író szerint magyarnak lenni nem állapot, magyarnak lenni magatartás! (Ez már majdnem mentalitás, bár azért divatnak éppen nem mondanám!)

Ezek az alkotók nemigen fetisizálják a magyarság mibenlétét, s nem is rejtenek el benne sem minőséget, sem minősítést. Talán Márai egy kissé. Hanem hát aki magyar, az nem másmilyen, hanem magyar.

Éppen ezen tűnődünk, hogy miféle minőség ez a különbség, amelynek alapján meghatározzuk magunkat más nemzetekhez képest. Léteznek-e speciálisan magyar nemzet-jegyek, vagy csak képzeljük, hogy mások, jobbak-rosszabbak-okosabbak-butábbak-szebbek-csúfabbak vagyunk másoknál. A nyelvünk mindenképpen különleges. (A finn-ugor nyelvcsaládba tartozó nyelvet beszélő népek összlélekszáma talán 20 millió körül lehet, vagyis nem vagyunk éppen sokan.) De mi még? Mi, magyarok birtokoljuk a rengeteg (több mint 480) olimpiai érmet. A sok-sok Nobel díjast. Miénk Liszt, Kodály és Bartók, Munkácsy, Szinyei Merse Pál, Victor Vasarely. No és az Oscar díjasok. De azért nézzünk szembe a tényekkel: tehetségekben, kiválóan teljesítő alkotókban más nemzetek sem szűkölködnek. Nem állunk éppen rossz helyen egyik-másik rangsorban, de nem sok listán vagyunk elsők. A svájciak a bankjaikra, óráikra és Dürrenmattra büszkék. A hollandok a gátjaikra, meg Johann Cruyffra. A cseheknek ott van Hasek és Hrabal, no meg a világ legjobb söre. A luxemburgiak a leggazdagabbak Európában és még emlékeznek Barthelre, az 1952-es olimpia futóbajnokára. Érdekes módon a Vatikán, mint nemzet, nem is létezik, de azért van némi befolyása a nagyvilágban.

Kövér László azonban lát bennünk valami sajátos különlegességet. Szerinte a magyar nemzettudatnak pozitív tartalma van. "Ha azt kell megválaszolnunk, hogy miért jó magyarnak lenni, ezernyi jó választ tudunk felhozni, és senkinek nem jut eszébe, hogy azért, mert utálom a románokat vagy a szlovákokat. Ez bennünket jobb helyzetbe hoz, mint azokat, akik ebből a helyzetből nem tudnak kilépni". Világos! Mi nem utáljuk őket! Mi szimplán jobbak vagyunk. Mellesleg ebben a „magyar nemzettudatban“ érzékelhető a ránk valóban jellemző, állandó sértődöttség, hogy hősi világtörténelmi szerepünk ellenére más nemzetek fiai bennünket nem értékelnek érdemünk szerint. (Erre van is ok: Trianon!) És Orbán az, aki ez ellen sikeres harcot folytat, és ismét naggyá teszi a nemzetet.

Ajaj! Amint ezt mások is megtudják...!

Amikor láttam Kozák Danuta hajóját az olimpián elsőként áthaladni a célvonalon, rettentően örültem, s a vérem tüstént átszíneződött a piros mellett fehérré és zölddé. Amikor Kertész Imre megkapta az első, magyar íróként kiérdemelt Nobel díjat, meghatódtam és boldog voltam. De amikor hallom a nemzet felkent prófétáit a magyarság ezer erényéről, a jó magyar jellemzőiről, mibenlétéről szónokolni, akkor rosszul vagyok, s kezdek kételkedni abban, hogy jó helyre születtem. 

Vajon milyen alapon szabja meg Kövér László, vagy a miniszterelnök, hogy ki a jó magyar?

Orbán Viktor 2004-ben pártjának akkori házi televíziójában hallatlan szertelenségre ragadtatta magát. Kijelentette, hogy aki a határon túli magyarság kettős, vagy inkább magyar állampolgárságának mintegy automatikus megadása ellen voksol a népszavazáson, az nem becsületes magyar! (Magam olvasatában: az nem is magyar!)

Ezeknek az uraknak nincs felhatalmazása annak megítélésére, hogy ki becsületes magyar, nemkülönben arra, hogy ki magyar, vagy éppen becsületes. Ab ovo igaz: minden, a határokon kívül (belül, akárhol) élő ember, aki magyarnak vallja magát, a magyar nemzet része és elvileg teljes jogú tagja. A 15 éve megejtett népszavazás az állampolgárságról eleve szélhámosság volt, mert egy referendum meg nem erősítheti, meg nem cáfolhatja senki magyarságát, erre az ilyesféle aktus alkalmatlan, mert a nemzeti önazonosság vállalása nem referendum kérdése.

Ami pedig a népesedési helyzetet illeti, nem hiszem, hogy bárki is nemzeti öntudatból szülne és nevelne fel több gyereket annál, mint amennyit eleve kívánt. „Tényleg asszony! Kevesen vagyunk itt a Kárpát-medencében, gyere, fabrikáljunk még kettőt-hármat, aztán majd lesznek unokáink is szép számmal! Mi jó magyarok vagyunk, és ez nemzeti ügy!“  

A helyzet az, hogy a népesedés-kutatók már jó régen megállapították, hogy a népesedés - öntörvényű folyamat. Hosszú távon ható tényezők erős kölcsönhatásban befolyásolják és határozzák meg a reprodukció ütemét, arányait, s habár a népesedéspolitikai intézkedések a ráfordított összegektől, az intézkedések hatókörétől, érvényének időtartamától, az érintettek számától függően természetesen hatást gyakorolnak a születések és halálozások számára, de hogy a népesség alapvetően mely okok miatt nő vagy csökken, azt tudományosan még nem sikerült megnyugtatóan tisztázni. A szegény országokban általában magas, a gazdag országokban alacsonyabb a népesség gyarapodása. Pedig utóbbiakban a szülés és a gyermeknevelés anyagi feltételei lényegesen jobbak. No persze! Hol, mi a divat! A mentalitás! A párok gyermekvállalási hajlandóságának vajmi kevés köze van bármely európai nemzet sajátos vonásaihoz, mentalitásához, így azt állítani, hogy nemzetének az a jó fia, vagyis az lenne a jó magyar, akinek sok gyermeke és sok unokája van - egyszerűen ostobaság.