Jobbikos vendégkommentár a Die Pressében

HírKlikk 2020. november 20. 21:40 2020. nov. 20. 21:40

„Az EU-ban zűrzavart keltett a vétó bejelentése, és ez nem csoda: olyan, amint amikor Jaltában Sztálinnal, vagy a Népszövetség idején Hitlerrel tárgyaltak, és azt hitték, hogy az ellenfél úgy gondolkodik és cselekszik, mint ők. Azok, akik a bármi áron való, mielőbbi megegyezést sürgetik, alapvetően nem értik Orbán és társai motivációját, ők ugyanis Manfred Weber feltételezésével ellentétben, nem a nemzetük érdekeit képviselik. Orbán dörzsölt és agresszív politikus, aki arra használja fel politikai hatalmát, hogy az uniós pénzekkel saját magát és a vele szövetséges oligarchákat gazdagítsa”  – írja a Die Pressében megjelent, „Orbán csak a hatalom nyelvét érti” című vendégkommentárjában Koloman Brenner, a Jobbik politikusa.

Az osztrák konzervatív lapban megjelent írás szerint, Orbán visszaél az uniós pénzekkel, hogy maga gazdagodjon, és a szövetségeseit gazdagítsa, és ez ellen az Európai Uniónak határozottan fel kell lépnie a költségvetés körüli vitában. Közben tíz éve építi le a polgári demokrácia vívmányait. Ezt azonban olyan ügyesen teszi, hogy sem az Európai Néppárt nem tudta kitenni a Fideszt, sem Európa nem tudott hathatósan fellépni ellene. Nem utolsó sorban alighanem azért, mert a német autógyárak érdekei sokkal többet nyomnak a latban, mint a sajtószabadság, vagy a munkavállalók érdeki – olvasható a Die Presse-ben.

Európa válaszúthoz érkezett, a döntéshozóknak – Brenner szerint – most azt az  alapvető tényt kellene mérlegelni, hogy Orbán nem a magyar nemzeti érdekeket és nem Magyarországot képviseli, a választási rendszernek köszönhetően mintegy 48 százaléknyi szavazatból adódik a kétharmados többsége. A 2018-as választás csak félig-meddig volt szabad, és nem volt tisztességes. A magyar polgárok egyértelmű többsége az uniós tagság mellett van – írta Brenner, idézve az ellenzék közös állásfoglalását.

„Orbán csak a hatalom nyelvét érti, az érvek nem hatnak rá. Magyarország polgárai az várják az Európai Uniótól és az értékközösségünk hatalmasaitól, hogy egyértelműen lépjenek fel, az EU 500 millió polgárának, köztük a magyar polgároknak az érdekeit képviseljék. Ha ez nem történik meg, fennáll annak a veszélye, hogy az olyan összekötő értékek nélkül, mint a jogállamiság és a nyugati-keresztény kultúra az EU szétesik ” – figyelmeztet Brenner.