Jól kiszúrt a Fidesz Pintér Sándorral

Föld S. Péter 2021. július 27. 19:27 2021. júl. 27. 19:27

Ami azt illeti, Pintér Sándornak volna oka megsértődni, amiért a Fidesz képviselői megakadályozták, hogy tisztázza a kormány és a saját szerepét a megfigyelési botrányban. A jobbikos Stummer János ugyan összehívta az általa vezetett nemzetbiztonsági bizottságot, ám a testület kormánypárti tagjai azonnal jelezték, hogy nem mennek el az ülésre, és ezt az ígéretüket be is tartották. Nélkülük pedig – megfelelő létszám híján – határozatképtelen a testület. ÍgyPintér Sándor hiába ment el az ülésre, a megjelent ellenzéki képviselők nem kérdezhettek tőle semmit, ebből kifolyólag ő sem válaszolhatott a fel nem tett kérdésekre.

Az most tényleg csak egy mellékszál, hogy Kövér László házelnök most biztosan nagyon morcosan néz, és azon agyal a nagy nyári rekkenőben, mivel büntesse a renitens fideszeseket, akik nem végzik el a munkájukat, amelyért egyébként meglehetős jövedelemre tesznek szert.

De ez csak a kisebbik baj. Sokkal fontosabb, hogy volnának megválaszolandó kérdések. A többi között az az öt, amelyet a bizottság ellenzéki képviselői fel szerettek volna tenni volna a kormányt ez ügyben képviselő Pintér Sándor belügyminiszternek. Például, hogy vásárolt-e valamelyik magyar szakszolgálat az izraeli NSO cég Pegasus nevű kémszoftveréből, engedélyezte-e Varga Judit igazságügyi miniszter, vagy Völner Pál parlamenti államtitkár, hogy e kémszoftver segítségével újságírókat és ellenzéki politikusokat megfigyeljenek. És a legfontosabb: tudott-e Orbán Viktor arról, hogy újságírókat, ellenzéki politikusokat és ügyvédeket hallgatnak le Magyarországon?

Nem mintha illúzióink lennének azzal kapcsolatban, hogy Pintér belügyminiszter minden neki feltett kérdésre korrekt és tisztességes választ adott volna. Épp ellenkezőleg: sokakkal együtt, mi is azt gondoljuk, hogy kutyakomédia tanúi vagyunk, illetve lennénk, merthogy a már említett körülmények folytán ez a kutyakomédia is elmaradt.

Pintér, a bizottság kormánypárti képviselőinek távolmaradása miatt tehát nem tudott úgy tenni, mintha minden rendben lenne, és a kormány ebben az ügyben (is) ártatlan volna, eszébe sem jutott, hogy törvényen felül helyezze magát, nincs itt semmi látnivaló, tessék oszolni, és továbbhaladni.

Pedig, volna látnivaló, ha nem takarnák el mindenféle koszlott paravánnal. Halász János, a Fidesz frakcióvezetője már a nemzetbiztonsági bizottság összehívása után jelezte, hogy az ellenzék részéről politikai hangulatkeltés zajlik, a Fidesz-frakció pedig azt üzente az ügyben érdeklődő sajtónak, hogy az ellenzéki politikusok túlságosan sok filmet néztek mostanában. 

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter ennél kissé konkrétabb volt, amikor azt mondta, hogy sohasem fogják elárulni, vásároltak-e a Pagasusból. Lehet, hogy Gulyás miniszter és a kormány tényleg soha nem árulja el, hogy vettek-e kémszoftvert, de abban nem lehetnek biztosak, hogy a közvélemény ezt sohasem fogja megtudni. Ha nem tőlük, akkor majd máshonnan, de előbb, vagy utóbb fény derül az igazságra.

Addig azonban marad nekünk ez a szánalmas játék a Pegasus kiörül, valamint az alapos gyanú, hogy a hatalom cinkelt lapokkal játszik: megfigyeli a nem az ő zsoldjában álló újságírókat, politikai ellenfeleit, valamint a neki nem tetsző ügyvédeket.

És akkor van még egy hatodik kérdés. Jelesül az, hogy Pintér Sándor ebben a szánalmas szomorújátékban főszereplő, vagy csak vele játszatták el az ártatlan, semmiről sem tudó, minden vádpontban makulátlan kormányzati személy epizódszerepét. 

Ha ez utóbbiról van szó, akkor azt kell mondanunk, hogy eléggé méltatlan viselkedés ez egy sokat próbált, már nem fiatal emberrel szemben. Rólunk, többi magyarról nem is beszélve, merthogy mi is többet érdemelnénk. Színvonalasabb kormányzást, kevesebb Pegasust, és több valódi információt arról, hogy valójában mi is zajlik ebben az országban.