Jóval karácsony előtt szerezzük be az ajándékokat, drágulás várható

HírKlikk 2021. október 18. 19:02 2021. okt. 18. 19:02

Karácsonyig már csak bő két hónap van hátra, ezért érdemes már most bevásárolni. A szakértők szerint nem érdemes az ajándékvásárlással decemberig várni.

A Pénzcentrumnak nyilatkozó szakértők azt javasolják, hogy jóval karácsony előtt szerezzük be az ajándékokat, mivel fogynak a bolti raktárkészletek. Félő, hogy egy külföldről rendelt termék esetleg már meg sem érkezik, ráadásul ha az utolsó pillanatra hagyjuk a vásárlást, több pénzünk bánhatja, mint szerettük volna.

Az utolsó ismert adatok szerint szeptemberre 5,5 százalékra emelkedett az éves infláció, amely júliusban még 4,6 százalék, augusztusban pedig 4,9 százalék volt. Az élelmiszerek ezen belül 4,4 százalékkal lettek drágábbak. A szakértők szerint arra számíthatunk, hogy a drágulás mértéke csak tovább nő majd év végéig: novemberben már 6,5 százalékra is rúghat.

Nem csak az ajándékok drágulnak, hanem az utazás és a sütés-főzés is, amelyre a karácsonyi időszakban jellemzően egyébként is többet költünk, mint az év más szakaszaiban. Idén karácsonykor minden jelentősen drágább lehet, a benzin és az élelmiszerek is.

Forrás: Pénzcentrum