Kábítószerezhetett a tegnapi Üllői úti baleset vétkes sofőrje

HírKlikk 2022. augusztus 11. 20:03 2022. aug. 11. 20:03

Szerda délután oszlopnak csapódott egy villamospótló busz a villamossíneken a XVIII. kerületi Üllői úton. A helyszínről összesen 16 embert kellett kórházba vinni. A villamospótló utasait néhány perc alatt beszállították, ők kisebb zúzódásokkal megúszták a balesetet. A buszsofőr viszont súlyosan megsérült, ahogy a balesetet okozó terepjáró vezetője is.

Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelem helyettes szóvivője az Rtl-nek azt mondta, „egy embert találtak az autóban, aki nem tudott kiszállni. Feszítővágót kellett alkalmazni, először megnyitották a karosszériát, majd fél órás mentési munka után sikerült a bent tartózkodó embert kiemelni.

A 47 éves férfi eszméletlen volt, lélegeztetni kellett, életveszélyes állapotban vitték el.

A buszvezető szintén kórházba került. Az ütközés következtében több bordája eltört, műteni kellett. Úgy néz ki, hogy a tüdeje is sérült, de jól van. A saját elmondása szerint jól van – mondta Naszályi Gábor az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke.

A Híradó úgy tudja, hogy a baleset előtt a terepjárónak piros jelzése volt, ennek ellenére, nagy sebességgel hajtott be a kereszteződésbe, éppen akkor, amikor a villamospótló odaért. Miután nekiment a busznak, többször megpördült, végül egy várakozó autónak csapódott. A busz a villamossínekre sodródott, végül egy oszlop állította meg.

A Híradónak Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-Főkapitányság szóvivője úgy fogalmazott, az egyik gépjárművezetővel szemben a helyszínen felmerült a kábítószerfogyasztás gyanúja, ezért kollégái vele szemben intézkedtek a mintavételre, hozzátéve, hogy a balesetet a rendőrség büntetőeljárásban vizsgálja.

A Híradó úgy tudja, hogy a terepjáró sofőrjével szemben merült fel a drogfogyasztás gyanúja. Ráadásul a kocsija, amivel a balesetet okozta, nem is közlekedhetett volna, mert már korábban kivonták a forgalomból.

Forrás: RTL