Kampánybuszt indított a piros-zöld koalíció

HírKlikk 2019. április 4. 12:40 2019. ápr. 4. 12:40

Egy kampánybusz útnak indításával elkezdődött az MSZP-Párbeszéd, "a piros-zöld-koalíció" közös európai parlamenti (EP-) választási kampánya csütörtökön Budapesten.

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, EP-listavezető a XI. kerületi Feneketlen-tónál tartott sajtótájékoztatón közölte, "az egyetlen ellenzéki közös listán" szereplő EP-képviselőjelöltek, illetve a pártok politikusai országjárásba kezdenek, hogy népszerűsítsék a Haza. Szeretet. Európa című programot.

Elmondta, a program a szociális Európa megteremtéséről szól, amelynek konkrét céljai között szerepel, hogy legyen 236 ezer forint a minimálbér, 95 ezer forint a minimális nyugdíj, 47 ezer forint a minimális családi pótlék. A gazdák kapjanak hektáronként minimum 95 ezer forint támogatást - tette hozzá. Kitért arra is, küzdenek az áfacsökkentésért és egy, a fiatalokat tanulmányaik elvégzésében segítő ösztöndíjprogramért.

Tóth Bertalan közölte, a kampánybusz 6-7 ezer kilométert tesz meg és több mint 100 helyszínre megy el.

A pártelnök szólt arról is, a Fidesz néppárti tagságának felfüggesztése után szerinte az MSZP-re hárul az EP-ben a magyar emberek érdekeinek képviselete.

A kampányról azt mondta, nem nagyon tudnak a klasszikus kampányeszközökkel élni. Látjuk, hogy a kormány most rendelt meg 10 milliárd forintért óriásplakátokat, nem nagyon tudunk ezzel versenyezni - tette hozzá, jelezve: személyesen veszik fel a kapcsolatot a választókkal.

Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője úgy értékelt, ma egy piros-zöld szövetség a világ legtermészetesebb dolga. A "bal-zöld-szövetség" nem más, mint az egyenlőség felelősségének kiterjesztése - hangoztatta.

Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke szerint európai szintű munka törvénykönyvére van szükség. Elmondta, a kampányban beszélni fognak arról, hogy Magyarországon annyi föld van, hogy 20 millió embert lehetne jóllakatni, ehhez képest emberek éheznek; annyi erdő van, hogy tízmillió embert el lehetne látni tűzifával, ehhez képest emberek fáznak.

A sajtótájékoztató végén a politikusok aktivistákkal együtt beszálltak a kisbuszba és országjárásra indultak.

Forrás: MTI