Karácsony és Kálmán Olga ismét egymásnak feszül

Nagy András 2019. június 18. 10:24 2019. jún. 18. 10:24

A múlt pénteki után szerdán az ellenzéki főpolgármester-jelöltek második vitájára kerül sor az Átrium színházban. A szervező ezúttal az előválasztás lebonyolításában is aktív aHang lesz. A június 20-26. között zajló második forduló előtti utolsó este lesz még tehát egy lehetőségünk megtudni, hogy mit is gondolnak a jelöltek Budapest jövőjéről.

A jelöltek, azaz Karácsony Gergely zuglói polgármester, Kálmán Olga televíziós műsorvezető, valamint a momentumos Kerpel-Fronius Gábor alighanem az első vita tanulságait is leszűrve igyekeznek majd meggyőzni a hallgatóságukat az elhivatottságukról, az alkalmasságukról, na meg persze a főváros jövőjével kapcsolatos elképzeléseik hasznosságáról.

Hogy mennyire fogja befolyásolni a budapestieket a két vita, annak megállapítására majd a csütörtöktől induló és szerdáig tartó voksolás eredményének ismeretében, az erre hivatott politikai elemzők vállalkozhatnak. Az ugyanakkor már most látszik, hogy maga az előválasztási kampány, és ezen belül ezek a nyilvános viták alaposan felkavarták az ellenzéki állóvizet, amiből végső soron minden főpolgármester-aspiráns profitál, Tarlós Istvánt kivéve.

Az első vitát egyébként Karácsony Gergely nyerte a Hírklikk olvasóinak véleménye szerint, szubjektív elemzésünk szerint elsősorban azért, mert ő az, akinek napi tapasztalata van arról, hogyan is lehet ellenzéki vezetéssel egy város(rész)t jobbá tenni a NER-ben, és ezt ki is tudta domborítani a vita során.

Erre minden bizonnyal holnap is lesz alkalma, a tervezett témák ugyanis a lakhatás, a klímavédelem, a közlekedés és a budapesti roma közösség helyzete lesznek. A szervezők közlése szerint a vitára előzetes regisztráció nincs, ugyanakkor mivel a férőhelyek száma 340 főben limitált, érdemes időben érkezni a Margit körúton található Átriumba.