Karácsony Gergely: Tüttő Katáért tűzbe teszem a kezem

HírKlikk 2020. december 2. 14:23 2020. dec. 2. 14:23

A BKV nem köt buszbérleti szerződést a zavaros hátterű céggel, a BKV felszólítása nyomán a cég még kötbért is fizet a fővárosi vállalatnak – közölte Karácsony Gergely főpolgármester szerdán, a Facebook-oldalán.

A vizsgálatok azt állapították meg, hogy a közbeszerzés során minden a jogszabályoknak megfelelően történt, a nyílt eljárásban a legolcsóbb ajánlat győzött. Az Orbán-kormány törvénymódosítása miatt az offshore-háttér nem lehetett kizáró indok – írta a főpolgármester. Hozzátette: ennek ellenére, arra utasította a fővárosi cégeket, hogy offshore cégeket a közbeszerzésekből zárjanak ki, „a konkrét ügyben pedig úgy helyes, hogy a BKV nem szerződik ilyen vállalkozással".

Karácsony Gergely szerint van azonban valami, ami talán ennél is fontosabb: az „én csapatomnak csak megvesztegethetetlen, makulátlan emberek lehetnek a tagjai" – fogalmazott.

Mint írta, nem tiszte megítélni, hogy Tüttő Kata főpolgármester-helyettes milyen kapcsolatban áll gyermekei apjával. „De azt tudom, hogy sem ebben az ügyben, sem más ügyben soha nem képviselt és nem fog képviselni más érdeket, csakis a városét, a budapestiekét. Ő az egyik legegyenesebb, legtisztességesebb, Budapest ügyeiért legelkötelezettebb ember, akit ismerek. Tűzbe teszem érte a kezem" – áll a főpolgármester bejegyzésében.

Forrás: MTI