Karácsony kénytelen lesz NER-céggel felújíttatni a Lánchidat?

HírKlikk 2020. október 26. 17:00 2020. okt. 26. 17:00

A pályázaton négyből három jelentkező kormányközeli cég. Az esetleges túlárazás ismét tendervisszavonáshoz és a politikai harc folytatásához vezethet, miközben a főváros vezetésének akár a NER-cégek megbízása miatt is magyarázkodnia kell majd.

A vészesen elrozsdásodott híd renoválására – a Karácsony Gergely főpolgármester által levezényelendő eddigi legnagyobb beruházásra – négyen tehetnek ajánlatot a közbeszerzési eljárásban október 28-áig:

  • az A-Híd Építő Zrt.,
  • a Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt.,
  • az SDD Konzorcium (Dömper Kft., Subterra-Raab Kft., Pannon-Doprastav Kft.),
  • és a Strabag Általános Építő Kft.

 

A piacon a 24.hu szerint úgy tudják, a verseny többesélyes, mivel mind a négy jelentkező képes a feladat megoldására. Közülük hármat a kormányhoz közeliként könyvelnek el, de az osztrák tulajdonú Strabag sem tekinthető esélytelennek.

A portál piaci forrásai jó esélyt adnak a Közgép Zrt.-nek. Az egykori Simicska-cég ugyan a 2015. februári G-nap után tetszhalott állapotba került, de 2020 elején már elnyert egy komoly megbízást. Az öt éve még piacvezető útépítő mellett szól, hogy  már „visszaszerezték” – Szíjj László, a Duna Aszfalt tulajdonosa tavaly a nevére vette Simicska Lajos egykori vállalkozását, amely így ismét kormányközelbe került. A cégpapírok alapján, a legutóbb Szijjártó Péter külügyminiszter jachtos vendéglátójaként feltűnő tiszakécskei milliárdosnak 50 százaléknál nagyobb a tulajdonrésze.

Már Tarlós István főpolgármestersége idején kiírtak egy tendert, de abból nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni, hiszen a feladat másról szólt: a tender akkor a híd és a Széchenyi tér rendbetételén kívül, a Várhegy alagút felújítását is tartalmazta, ám ez utóbbi, önmagában is 10 milliárd forint körüli részfeladatot azóta kivették a projektből. 

Az árleszállításra elvileg szükség is lesz, hiszen a Fővárosi Közgyűlés korábban bő 23 milliárd forintot szavazott meg a projektre, ebbe azonban egyik akkori ajánlat sem fért bele, sőt, ez az összeg még az Alagút nélküli munkálatokra sem lett volna elég. A kormány megkötötte magát, és közölte, hogy a korábban Tarlósnak ígért 6 milliárd forintnál nem ad több támogatást. Az új főpolgármester, Karácsony Gergely, pedig azzal szembesült, hogy a fővárosnak nincs több pénze, sőt, a koronavírus elleni védekezésre hivatkozva, forrásokat vont el a kormány, amely már azzal revolverezte a budapesti vezetést, hogy ha tovább halogatja a közbeszerzési eljárás kiírását, akkor saját kezébe veszi a hídfelújítást.