Karácsony: megszüntetnénk a CT- és MR-várólistákat

HírKlikk 2020. január 17. 16:30 2020. jan. 17. 16:30

Évente nagyjából kétmilliárd forintból szüntetnék meg a CT- és MR-várólistákat Budapesten, a daganatgyanús megbetegedések esetében – mondta a főpolgármester pénteken Budapesten

Karácsony Gergely sajtótájékoztatóján emlékeztetett: a 2023-as atlétikai világbajnokság budapesti megrendezése ügyében – a kormánnyal kötött megállapodás értelmében – ötvenmilliárd forintból javítanak a következő öt évben a budapesti egészségügyi ellátás „siralmas helyzetén".

A legfontosabb ma Budapesten az, hogy ne kelljen várniuk CT-re és MR-re azoknak, akiknek daganatos megbetegedés gyanúja miatt van szükségük ilyen vizsgálatra – jelentette ki.

Hozzátette: számításaik szerint, erre nagyjából évi kétmilliárd forintra van szükség. Az egyeztetések megkezdődtek a kormánnyal és reális az esély arra, hogy ebben meg is tudnak állapodni – mondta a főpolgármester.

Karácsony Gergely közölte azt is, hogy összehangolt egészségpolitikát szeretnének elindítani, összefogva a kerületek által működtetett egészségügyi szolgáltatásokat.

Havasi Gábor, a Főpolgármesteri Hivatal egészségpolitikai tanácsadója, momentumos fővárosi képviselő, elmondta: jelenleg az előjegyzési lista két-három hónapos, és a kormánynak javasolt évi kétmilliárd forintos összeggel – számításaik szerint – hét nap alá tudnák csökkenteni a várakozást.

Az első évben csaknem nyolcmilliárd forintot fordítanak majd a kerületi egészségügyi fejlesztésekre – ismertette. A fővárosiak érdekeinek képviseletében, a kormánnyal és a kerületekkel való párbeszéd elősegítésére, megalakítják a Budapesti Egészségügyi Fórumot – jelentette be.

Karácsony Gergely kérdésekre válaszolva elmondta: a főváros támogatja azt az elképzelést, hogy az országos vasúthálózatba integrálják a reptéri vasút közlekedését.

Közölte azt is, hogy csütörtökön jelent meg egy rendelet, amely lehetővé teszi, hogy a főváros visszakapjon tízmilliárd forintot a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-től.

A pesti alsó rakpartról szólva elmondta: olyan terveket szeretnének megvalósítani, amelyek alkalmassá teszik a rakpartot arra, hogy legalább ideiglenesen elzárják az autóforgalom elől. Olyan elképzelés azonban nincs, amely szerint, ebben a ciklusban megszüntetnék a rakparton az autós közlekedést. Mint az a választási programjában is szerepelt, nyári hétvégenként szeretnék átadni a rakpartot a gyalogosoknak – közölte a főpolgármester.

Forrás: MTI/Hírklikk