Karácsony most is győzne, ha újra főpolgármestert választana Budapest

HírKlikk 2020. augusztus 6. 16:47 2020. aug. 6. 16:47

A Medián a hvg.hu megbízásából ezer főt kérdezett meg Budapesten, hogy megtudjuk, milyen hatása volt a Fidesz lejáratókampányának.

A kormány és a főváros közötti tartós feszültség, a folyamatos konfliktusok a szemben álló szavazótáborok megszilárdulását hozták. Ez azt is jelenti, hogy ha „most vasárnap” újra főpolgármester-választás lenne, Karácsony Gergely megismételné tavaly októberi győzelmét.

A felmérés szerint, ugyanis Karácsony Gergely előnye négy százalékpont, 35:31 arányban vezet a Fidesz (ma még nem ismert) jelöltje előtt. A választani tudó biztos szavazók között az arány 50:45 – a megkérdezettek fennmaradó öt százaléka sokféle „egyéb” választ adott, konkrét ellenzéki jelölteket neveztek meg, vagy függetlenekkel szimpatizálnak.

Érdekes, hogy a pártlistán – állításuk szerint – a kormánypártra szavazók sem mind voksolnának jelenleg egy fideszes főpolgármester-jelöltre: három százalékuk átszavazna Karácsonyra, öt százalékuk pedig más jelöltet támogatna – olvasható a hvg.hu-n

Emellett akárcsak országosan, úgy a fővárosban is nagyon erős a generációs törésvonal: a 30 alattiak 75 százaléka szavazna a regnáló főpolgármesterre, a 30–39 év közöttiek 56, míg a 40 évesnél idősebbek körében mindössze 44 százalék ugyanez az arány.

A budapestiek elsöprő többsége (79 százaléka) azt érzékeli, hogy a kormány és a főváros vezetése között rossz vagy nagyon rossz a viszony. Bő egyharmaduk a kormányt, egyötödük a fővárost teszi ezért felelőssé, de a válaszadók 38 százaléka egyaránt hibáztatja mindkettőt.

Forrás: HVG