Karikó Katalin: két hét múlva kiderül, hogy az Omikron ellen mennyire hatásos az oltás

HírKlikk 2021. november 27. 20:25 2021. nov. 27. 20:25

A biokémikus szerint nem kijelenthető, hogy a jelenlegi vakcina nem véd a koronavírus új variánsával szemben.

Karikó Katalin az ATV kérdésére elmondta, hogy már a Pfizer is laboratóriumi vizsgálatokat folytat az új vírusvariáns miatt, és két hét múlva kiderühet, hogy hatékony-e az új variáns ellen a jelenlegi vakcina.

Karikó elárulta, hogy éppen azt vizsgálják, hogy az oltottak megbetegszenek-e Dél-Afrikában vagy sem, és amíg nincs rá bizonyíték, addig nem jelenthető ki, hogy az új variáns ellen nem véd az oltás.

„Egyelőre azt lehet tudni, hogy az az ember, aki Belgiumba repült és Omikron variánst találtak a szervezetében, nem volt beoltva. Az az utas viszont oltott volt, aki Hong-Kongban karanténba került és pozitív a tesztje, de arról nincs jelentés, hogy megbetegedett volna” – vélekedett Karikó.

Forrás: atv.hu