Kásler meglátogatta a dunai hajóbaleset sérültjeit

HírKlikk 2019. május 30. 12:20 2019. máj. 30. 12:20

A mentők és a sürgősségi intézmények kiválóan dolgoztak - mondta Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter, miután meglátogatta a dunai hajóbaleset Uzsoki utcai kórházban ápolt sérültjeit Budapesten csütörtökön délelőtt.

 Kásler Miklós a kórház épületében tartott sajtótájékoztatón elmondta: a mentők azonnal beszállították a sérülteket az Uzsoki, a Honvéd illetve a Szent Imre kórházba, a sürgősségi osztályok pedig azonnal átvették és megfelelően ellátták őket.

A hét sérültből négyen már elhagyhatták kórházat, a többi három állapota kielégítő - tette hozzá.

Szerda este legalább heten meghaltak, amikor összeütközött két hajó a Dunán a Margit híd közelében, és az egyik elsüllyedt. A balesetnek hét könnyű sérültje van, kihűléses tünetekkel vitték őket kórházba. Az elsüllyedt hajó fedélzetén 33 dél-koreai turista és kéttagú személyzet tartózkodott.

A Hableány elnevezésű turistahajó feltehetően egy nagyméretű luxushajóval ütközött a szakadó esőben, amely maga alá gyűrte a kisebb hajót. A turistahajó gyorsan elsüllyedt, roncsát a Margit híd pilléréhez közel találták meg a folyó medrében.

Forrás: MTI/Hírklikk