„Kásler menjen el kapálni, tegye végre hasznossá magát"

HírKlikk 2020. november 30. 15:18 2020. nov. 30. 15:18

A Demokratikus Koalíció ismét lemondásra szólította fel Kásler Miklóst, az emberi erőforrások egészségügyért is felelős miniszterét.

Varga Zoltán, a DK frakciószóvivője hétfői, online sajtótájékoztatóján arra hivatkozott, hogy a miniszter egy múlt heti, a Facebook-oldalán közzétett videóban a lakosság fegyelmezetlenségét okolta a kialakult járványhelyzet miatt. A felvételen Kásler Miklós arról beszélt, hogy a kormány mindig a koronavírus-fertőzés állapotának megfelelő rugalmas intézkedéseket hozott, amiknek „egyetlen egy kritikus pontja volt", hogy be kellett azokat tartani. „Ez nagyon sok esetben sikerült, de sajnálatos módon a fegyelmezetlenség miatt nagyon sok esetben nem sikerült" –  közölte a miniszter.

Varga Zoltán szerint Kásler Miklós ezzel azt akarja „beadagolni egy ország népének", hogy nem a kormány a felelős a járvány elszabadulásáért, hanem az emberek a hibásak. A képviselő azt mondta, ha a miniszter még mindig nem tudja, hol hibázott és miért vonták el a hatásköreit, akkor inkább adja be a lemondását és „menjen el kapálni, tegye végre hasznossá magát". Hozzátette, nem az embereket kell sértegetni, mert ők tették a dolgukat, dolgoztak, tanultak és gyermekeket neveltek, a járvány elszabadulásának a kormány a felelőse.

A DK-s politikus kijelentette, a kormány és nem a magyar nép döntött arról, hogy nem kell tömeges és ingyenes tesztelés, hogy vezessék be a kijárási tilalmat, hogy „tömött lelátókkal" rendezzenek focimeccseket, és hogy álljon le a teljes kontaktuskutatás.

Forrás: MTI/Hírklikk