Kásler Miklós lemondását követelte több ezer egészségügyi szakdolgozó

HírKlikk 2021. július 31. 12:30 2021. júl. 31. 12:30

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) gyűlésén fehér pólóban és fehér ingben jelentek meg a tüntetők a Hősök terén. Csak vidékről 2500-an érkeztek a rendezvényre.

A szombat délelőtt kezdődött tüntetésen a szakdolgozók a méltánytalanságok és az új szolgálati jogviszony miatt is tüntetnek, ami az ápolókat és a szakdolgozókat is érinti, ők viszont nem kaptak jelentős béremelést, így tovább nőtt az orvosok és a velük dolgozó ápolók közötti bérszakadék.

A „Közös kiáltással az egészségügyért" elnevezésű megmozdulást öt nagy szakszervezeti föderáció is támogatja, amelyeknek képviselői fel is szólalnak az eseményen.  

Első felszólalóként Balogh László, a kamara elnöke azt mondta, „a márciusban életbe lépett törvény miatt eddig a járványhelyzet miatt nem tudtak tüntetni, pedig már akkor kellett volna, mert a jogszabály súlyos ellentmondásokat, szabályozási hiányosságokat és méltánytalanságokat tartalmaz, így jogos az elégedetlenség."

Balogh szerint háromezer szakdolgozó nem írta alá márciusban az új szerződést. „Ez hatalmas veszteség az egészségügynek és a betegeknek" – tette hozzá.

A szervezők a kormány tagjainak írt leveleiket és az azokra adott válaszokat ismertették. Ezek szerint Pintér Sándor úgy vélte: ez az ügy nem az ő hatáskörébe tartozik, de az egészségügyi dolgozók elhunyt bajtársai előtt fejet hajt.

Kásler udvarias lózungokkal válaszolt, amire egy percig tartó „mondjon le" skandálással reagált a tömeg.

Az eseményen egy 12 pontból álló kiáltványt is felolvastak a szervezők, a részvevők pedig pontonként, bekiabálással jelezték, hogy mindannyian elfogadják a benne foglaltakat. Ebben elvárják és kérik 

1. a közalkalmazotti jogviszony visszaállítását;

2. 30 százalékos béremelést;

3. új egészségügyi szakdolgozói bértáblát;

4. a humán erőforrás és bérfelzárkóztatás folytatását;

5. az alapellátásban dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítását;

6. az előnytelen munkáltatói intézkedések és kifizetések felülvizsgálatát;

7. a beosztható ápolók számának meghatározását és betartását;

8. a szakdolgozói kompetenciák meghatározását;

9. a szakdolgozói életpálya meghatározását;

10. az ápolásügy kiemelt szerepét;

11. veszélyhelyzeti pótlékrendszert;

12. azoktatók, szakoktatók megbecsülését.

A kiáltványt a kormányhoz is eljuttatják a szervezők – írja a Népszava.

Forrás: Népszava