Kásler Miklós Parainesise

HírKlikk 2019. június 15. 12:14 2019. jún. 15. 12:14

Egészségügyi központot avattak a minap Kiskunfélegyházán, s ezen örömteli alkalommal a miniszter úr - nemzeti nagyviziten - szózatot intézett a jelenlevőkhöz és persze a nemzethez a Lakitelek Népfőiskolán. (Az ilyesmi ugyan nem az ő dolga, de éppen ő volt kéznél.) Amint Kásler Miklós  úr mondta: „ A „napnyugat alkonya mellett keleten kel fel nap”. Veretes szavak. Parainesis a nemzethez.

Meg kell őrizni a magyar identitást, a nyelvet, az egységet, a szuverenitást, a hagyományokat, a nemzeti és keresztény gyökereket, az életszemléletet, a magyar észjárást, valamint mindennek az alapját, a családot és a közösséget

- jelentette ki az emberi erőforrások minisztere. 

A magam részéről nagyjában és egészében egyetértek a miniszter úrral. Könnyen lehet ugyan, hogy a magyar identitás, a szuverenitás, a magyar észjárás vagy a család és a közösség fogalma számomra más tartalmat hordoz, mint Kásler Miklósnak, de ezeken az apróságokon már csak nem veszünk össze.

Hanem csak most jön a vastagja!

Kásler Miklós szerint a nyugati államokban az identitás- és értékvesztés, valamint relativizmus hatására minden bizonytalanná vált. A balliberális értékrend elhiteltelenedett, de lecsapódik Európán a gyarmatosítás számos következménye is, miközben a hagyományos kereszténység jelentős teret veszített. A miniszter szerint napjainkban a „napnyugat alkonya mellett keleten kel fel nap”, vagyis a keleti nemzetek gazdasági, tudományos és kulturális téren egyaránt emelkedőben vannak. Úgy vélte, ennek oka az, hogy nincs identitászavaruk, céltudatosak, emlékeznek őseik tetteire és azok következményeire, vannak elképzeléseik a világról, és biztosak cselekedeteikben.

Elolvastam néhányszor a mondatokat, hátha sikerül kihüvelyeznem a szavak, gondolatok értelmét, de gyanítom, vereséget szenvedtem e küzdelemben. E szerint a Nyugatnak rövidesen vége? Miután életükből mintegy száműzték a kereszténységet, mindennapjaik üressé váltak? Szellemi és gazdasági teljesítményük hanyatlik? A legegyszerűbbnek látszott megfejteni a gyarmatosítás következményeit, ami pőre megfogalmazásban alighanem az átkos bevándorlás.

Példát mutat viszont a Kelet. Például Kína - szédületesen gyors gyarapodásával, s talán  követendő, szabad, az emberi jogokat nagyon pártoló  társadalmával. Türkménbasi gyermekei a barátaink, tudják kik ők és tudják, kik és mik akarnak lenni! Azerbajdzsán a szabadság hona, ott lakik kedvenc baltás gyilkosunk. (Magyarország a keresztények nagy védelmezője, de az ősi keresztény Örményországgal nincs diplomáciai kapcsolatunk, erkölcsösebb számunkra a gyilkosokkal paktálni.) A keleti nyitás ugyan egyelőre meglehetős ráfizetésnek bizonyult, és a csak alig megalakult kereskedőházakat bezárták, de a jövő kecsegtető. (Sajátságos, hogy emigránsaink  nem éppen oda áramlanak a jobb élet reményében, de nyilván nem ismerik a Lajtán túli sötét jövőt.)

Vajon Napkeletről érkezik majd hozzánk a legfejlettebb termelési és kereskedelmi kultúra? Az avatott menedzsment, a magas szintű pénzügyi rendszer, a szakértő környezetvédelem? Elismerem, diktatúrában jobbak. Csak azt éppenséggel nem kellene követendő példának tekinteni. Még akkor sem, ha esetleg rokonok volnánk. 

Kásler Miklós azt hangsúlyozta, hogy minisztériuma tevékenységét a magyarság ősi erényeire, az államalkotó és nemzetépítő képességére lehet felépíteni. Ebben a munkában támaszkodni lehet az ősi és újabb kori magyar hagyományokra. Lehet bízni a nemzet lelki és testi egészségében és harmóniájában, akárcsak a keresztény hitben, a jellegzetes magyar életszemléletben, tehetségben és alkotókészségben, de a magyarságot az emberi méltóság tisztelete is mindig jellemezte. Az oktató és nevelő munka során ezeket a gondolatokat kell átadni, ezt a szemléletet kell közvetíteni - mondta az MTI tudósítása szerint. (Dőlt betűs idézetek forrása: 444)

Meglehet, ez már nem is olyan rejtett fajelmélet. Úgy értendő mindez, hogy mi, büszke magyarok tele vagyunk remek tulajdonságokkal, amelyek más, elsősorban a környező népekre  nem jellemzők? Jellegzetesen magyar életszemlélet! Van ilyen? És mi benne a jellegzetes? Mi benne a magyar, ami más népekre nem jellemző, csak ránk? Talán az, hogy a választók tekintélyes része zokszó nélkül tűri a Fidesz égbekiáltó korrupcióját és hazudozását? A történelem  tényei szerint sem jobbak, sem rosszabbak nem vagyunk más népeknél, s a mi históriánk is tele van csillagokkal és fekete foltokkal.

A magyarság még a Honfoglalás idején sem volt egységes (magyar népcsoportok maradtak az őshazában), s a tatár támadás, a török áfium, az osztrák uralom  soha nem talált egységesen ellenálló magyar nemzetet. Két világháborúban is a vesztes, rossz oldalon pusztultak el magyar katonák százezrei idegen érdekek védelmében - talpig magyar urak parancsára.

Az emberi méltóságot a miniszter úr szerint mindig tisztelő magyarság 1944-ben szó nélkül tűrte, sőt csendőrei révén aktívan támogatta vagy félmillió zsidó magyar honfitársa legyilkolását. A cigányok ma is másodrendű állampolgárok Magyarországon. Manapság a statisztikában magát kereszténynek valló lélek jó, ha 50 százaléka a népességnek, de aktív, hívő ember, aki a Tízparancsolat szerint él közöttük is alig van.

Először és utoljára 1956 október 23-án, délután volt egységes a nép, amikor mindenki azt kiáltotta: „Vesszen Gerő!“ De ez az egység alig 12 napig, ha tartott. 1990-ben esélyt kaptunk a felzárkózásra, tagjai lettünk az európai úri klubnak. És voltak szép sikereink e 30 év alatt. De most egyenesen menetelünk a feneketlen mocsárba. A NER - kész szörnyűség! A miniszter úr felelősségi területei, az oktatás és a közegészségügy a tönk szélén. Hivatalos külhoni barátaink neonácik és diktátorok. Az ország teljesítményét jellemző minőségi mutatók szerint fokozatosan lemaradunk Európától, a környező országoktól, lassan Ázsiától is, érdemes nézegetni a statisztikákat! Az úri klubból pedig - méltán - ki akarnak minket lökni.

Mondja miniszter úr! Mire olyan büszke?

 

Szerző: Lovász Péter