Kedden pénz áll a házhoz – Nem mind arany, ami fénylik!

NVZS 2019. november 12. 07:52 2019. nov. 12. 07:52

A kormány nagy PR-kampány közepette, zajos csinnadrattával vezette be a „pénzesőt”, ami sugallatuk szerint nekik köszönhetően a nyugdíjasokra és a nyugellátáshoz hasonló egyéb ellátásban részesülőkre „zúdul” kedden, a nyugdíjak szokásos folyósításával együtt. A havi nyugdíj mellett érkezik ugyanis a nyugdíjprémium és a kiegészítő nyugdíjemelés is, ráadásul ezúttal azok is kapnak plusz pénzt, akik 2019 óta kapnak nyugdíjat vagy nyugdíjszerű ellátását – ők egyszeri juttatásban részesülnek.

Miközben a kormányhű sajtó orgánumaiban napok óta valamilyen formában fel-felbukkan a nyugdíjprémium és/vagy a kiegészítő nyugdíjemelés témája, hétfőre, mintegy  varázspálca-ütésre a Magyar Hírlaptól a Pesti Srácokon át a Magyar Nemzetig vezető helyen kezdtek el beszámolni arról, hogy a kormánynak köszönhetően kedden dől a pénz a nyugdíjasokhoz és az ahhoz hasonló ellátásban részesülőkhöz. Arról persze elfelejtenek említést tenni, hogy mindez a törvény szerint jár, s még kevésbé büszkélkednek azzal, hogy a most pénzhez jutók – bár egyösszegben tényleg érzékelhető pluszhoz jutnak – valójában rosszabbul járnak, mint járnának, ha az Orbán-kormány nem nyúlt volna a vonatkozó törvényekhez.

Novemberben a normál ellátáson felül két formában jutnak plusz pénzhez az érintettek. Egyrészt megkapják a tényleges inflációtól elmaradó nyugdíjemelés miatt szükségessé vált nyugdíjkiegészítést, másrészt pedig a részesedést gazdaság jó teljesítményéből, azaz a nyugdíjprémiumot. 

A kiegészítő nyugdíjemelés 

„A nyugdíjasok rendre kamat nélkül előlegeznek a költségvetésnek” – ez Barát Gábornak, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság volt főigazgatójának a határozott véleménye. Portálunknak korábban ezt a véleményét azzal indokolta, hogy ez a hibás tervezés eredménye, mert hogy nem más, mint az év eleji nyugdíjemelés és a tényleges infláció különbségének a kiegyenlítése. Az idén januárjában az idei évre vonatkozó költségvetési törvény inflációs előrejelzésével összhangban a nyugdíjemelés mértéke 2,7 százalék volt, ezt kell most korrigálni a 3,4 százalékos inflációs tényadatnak megfelelően, vagyis a pótlólagos emelés  0,7 százalék. Ami – rögzítsük – már január óta járt volna, azaz minden érintett a nyugdíja 0,7 százaléka erejéig mostanáig – kvázi hitelként – előlegezte a pénzt az államnak, mégpedig ingyért.

S ahogy Barát fogalmazott: „Úgy tűnik, a nyugdíjemelés tervezésért felelős kormány szeret kétszer adni, a tavalyi és a jövő évi adatok is ezt mutatják, pedig jó esetben csak egyszer, mégpedig januártól kellene emelni, igaz, akkor korrekt mértékben”. Ugyanis „a 2020 januári 2,8 százalékos nyugdíjemelés mértékét meghatározó tervezett inflációt is erősen alultervezettnek tartom” – szögezte le, hozzátéve: jövőre is borítékolni lehet a novemberi kiegészítő emelést.

A kiegészítő nyugdíjemelés – az azenpenzem.hu forintosítása szerint – a januártól decemberig terjedő 12 hónapra jár 12 x 0,7 százalék különbözet (aki csak az év bizonyos részében kapott nyugdíjat, annak a szorzószám ennek megfelelő), az egyösszegű kiegészítés összege így megegyezik a novemberi ellátás 8,4 százalékával.

A kiegészítő nyugdíjemelésről érdemes még azt megjegyezni, hogy annak nincs plafonja.

Nyugdíjprémium

Nem úgy, mint a gazdaság jó teljesítményéből való részesedésként utalt nyugdíjprémiumnak, amit ugyan szintén az ellátás nagyságához kötnek, de aminek felső határt szabnak, ez pedig az idén 22 ezer forint. Prémium egyébként akkor jár, amikor a gazdasági növekedés üteme meghaladja a 3,5 százalékot – ezt az idén 4,6 százalékra teszik, s annak a 3,5 százalék feletti részével (1,1) szorozzák meg a nyugdíjak egy negyedét, de legfeljebb a juttatás 20 ezer forintos részét – emlékeztetett egy minapi írásában az Mfor.  

Nyugdíjprémium ide, nyugdíjprémium oda, „a nyugdíjasok nem kapnak semmi plusz juttatást a gazdasági növekedésből. A 3,5 százalék feletti növekedés után adott nyugdíjprémium ugyanis nem más, mint fékezett habzású csillapító injekció” – véli egyébként Barát Gábor, aki szerint: „pozitív gesztus lenne, ha az egyébként járó összeg egy-tizenkettedét beépítenék a nyugdíjba, de igazán a vegyes indexálás visszaállítása lenne a korrekt, akkor a nyugdíjasok  bérnövekedésből is arányosan részesülhetnének.

A vegyes indexálás visszaállítását sürgette egyébként Gurmai Zita az MSZP frakcióvezető-helyettese hétfőn a Parlamentben. Szerinte a nyugdíjprémium porhintés, hiába büszkélkedik azzal a Fidesz, nem ők találták ki, azt még a Bajnai-kormány vezette be. Mint kifejtette: 2012-től rögzítették törvényben, hogy bármilyen is a gazdasági növekedés, csak a tervezett infláció mértékével emelik évente a nyugdíjakat. Miközben a Bajnai-kormány alatt még olyan rendszer működött, hogy minél gyorsabb volt a gazdasági növekedés, annál jobban kellett  figyelembe venni a bérek növekedését is a nyugdíjak éves emelésekor.

Kinek, mi jár?

A Magyar Államkincstár tájékoztatója értelmében nem jár sem nyugdíjkiegészítés, sem nyugdíjprémium azoknak, akik az idén mentek nyugdíjba – ez azonban nem jelenti azt, hogy ne kapnának ők is plusz pénzt novemberben. Ők a nem egészen egy hónapja a „Más ellátásokban részesülők egyszeri juttatása” néven kapnak pénzt. A 2019. évi nyugdíjprémiumról és egyes más ellátások után járó egyszeri juttatásról címen megjelent 237/2019. (X. 16.) Korm. rendelet értelmében az idén nyugdíjba vonultak nem kaphatnának nyugdíjprémiumot (és értelemszerűen kiegészítő nyugdíjemelést sem), ám a kormány – saját hatáskőrben és mintegy kegyet gyakorolva – elrendelte az egyszeri juttatások folyósítását azoknak, akik az idei évtől részesülnek nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban.

S mint a már hivatkozott azenpenzem.hu cikk is felhívja rá figyelmet: a törvény szerint nagyon sokan – éppen a leginkább rászorultak – kimaradnának a prémiumból., de a kormányrendelet alapján mindazok részesülnek a pluszpénzben, akiknek az ellátását a nyugdíj alapján számítják. Így a megváltozott munkaképességűek vagy a fogyatékossági ellátásban részesülők, a politikai rehabilitáltak és az özvegyi nyugdíjasok is kapnak egyszeri juttatást, ami azonban rendre a kormány kegyétől függ.

És a kegyet gyakorlók verik is a mellüket

„Minden nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő kap nyugdíjprémiumot, amelyet a novemberi ellátással együtt fizetnek ki” – erről tartott sajtótájékoztatót hétfőn Budapesten Novák Katalin az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. 2,6 millió ember kap nyugdíjprémiumot (az ő megfogalmazása szerint ennyien „kapnak a kormánytól”), összesen 52 milliárd forint értékben.

A kormány döntése alapján idén nem csupán az öregségi nyugdíjban, hanem a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is megkapják a novemberi egyszeri juttatást, továbbá a magyar gazdaság kiemelkedő teljesítményére tekintettel kivételesen azok is részesülnek benne, akiknek az ellátását 2019-ben állapították meg és novemberben folyósítják.

Összességében az, aki mindkét juttatásra jogosult, átlagosan mintegy 33 500 forinttal fog novemberben többet kapni, ez egy átlagos, 136 ezer forintos nyugdíj esetében mintegy 170 ezer forintos kifizetést jelent.