Kedvelt fafaj tűnhet el a magyar erdőkből

HírKlikk 2019. december 9. 05:30 2019. dec. 9. 05:30

Egyre nagyobb hatással lesz hazánk erdeire az éghajlatváltozás, ami fajok eltűnéséhez, kiszorulásához vezethet.

Az Agrárgazdasági Kutatóintézet 2018-as tanulmánya (pdf) elsősorban gazdálkodási szempontból vizsgálja az erdők faállományának várható jövőjét – írja az Index. Ebben az anyagban konkrétan megnevezik a karácsonyfaként igencsak kedvelt lucfenyőt – mint a klímaváltozás egyik lehetséges hazai vesztesét.

A károkozók és rovarok okozta károk (például a lucfenyvesek pusztulása) mellett, a zónahatároknál erősödik a természetes mortalitás, amely gazdaságtalanná teszi a bükk, a kocsánytalan tölgy és a lucfenyő termesztését – jelezve az elkerülhetetlen fafajcsere szükségességét.

A hazai erdőtakarót meg fogja változtatni a klímaváltozás, de hogy milyen lesz ennek a mértéke és sebessége, azt még nem látni – mondta el az Indexnek Gálhidy László, a WWF Magyarország Erdő programjának vezetője. A WWF-nek az az álláspontja, hogy az erdőkben az őshonos fafajok elterjedését kell minél inkább segíteni. 

A fenyőnek eddig sem volt helye a magyarországi erdőterület túlnyomó részén. Inkább a lombos fajokat, a bükköt és a hazai tölgyeket kellene felkarolni.

Az erdőgazdálkodás és a karácsonyfának való fenyő termesztése két teljesen eltérő ügy. Utóbbit ugyanis szántóföldi műveléssel termesztik, ugyanúgy, mint a káposztát vagy más haszonnövényeket. Magyarországon jelenleg 16.400-an termesztenek lucfenyőt, főleg az Őrségben, Vas és Zala megye csapadékosabb területein. A száraz kontinentális éghajlat nyugatabbra terjedésével azonban számolni kell azzal, hogy idővel esetleg az Őrségben sem lesz megtérülő üzlet a fenyőfa termesztése. Egyedül talán az mentheti meg a tevékenységet, hogy a pici fáknál kisebb a klíma szerepe, mint amikor erdővé nevelik a fákat – idézi a WWF szakemberét az Index.

Forrás: Index