Kellemes pártállami ünnepeket!

Nagy András 2018. november 8. 14:44 2018. nov. 8. 14:44

Nemzeti és állami ünnepek helyett ezentúl kizárólag pártállami ünnepek lesznek, ha a Fidesz-KDNP elfogadja azt a javaslatot, ami szerint a jövőben ezeken a jeles napokon csak központi kormányzati megemlékezéseket lehet majd tartani.

Orbán Viktornak, illetve a Fidesznek lassan húszéves álma, hogy magáévá tegyen mindent, ami egy kicsit is nemzeti, ám eddig csak szimbolikus szinten, például a híres kokárda-kisajátítással tette ezt, a törvényalkotással nem próbálta lenyúlni a nemzeti ünnepeket. Nos, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének nyolcadik esztendejében ez is megtörténhet.

Ha az Országgyűlés Fidesz-KDNP-s többsége rábólint a Semjén Zsolt nevével benyújtott törvényjavaslatra, akkor a fontos helyeken legközelebb már csak az állam ünnepelhet. A miniszterelnök-helyettes által jegyzett javaslat indoklása: az ünnepek méltóságának megvédése. Vagyis a kormány szerint meg kell akadályozni, hogy „versengés alakuljon ki a közélet szereplői között a közterületek lefoglalása során”, ezért a fontosabb területeket egyszerűen kijelölik a nemzeti és állami ünnepek, más megemlékezések céljára.

Külön öröm, hogy hasonló korlátozásra felhatalmazzák az önkormányzatokat is, méghozzá azzal az indokkal, hogy a kisebb településeken (kerületekben) is vannak „hagyományosan ünnepi célra használt területek és időpontok”.

Mindez azért érdekes, mert ellenzékben Orbánék még bőszen hirdették, hogy az állam nem veheti el a polgárai alapvető jogait, például a szólás- és véleményszabadságot, vagy éppen a gyülekezési jogot. A 2009-es európai parlamenti választásokra írt programjukba konkrétan bele is írták, hogy „nem lehet kettős mérce, az emberi jogoknak egyformán kell érvényesülniük Európa minden országában. Olyan Európára van szükségünk, amely képes megvédeni polgárainak szabadságjogait, akár saját kormányukkal szemben is”.

Mellesleg most az a Fidesz akarja lezárni a politikai szempontból szimbolikusnak számító fő tereket, amely 2007 februárjában tíz perc alatt úgy szétkapta a Kossuth téri kordont, mintha ott se lett volna. Akkor Orbán Viktor, kombinált fogóval a kezében azt mondta az Indexnek, hogy „alkotmányos jogainkat korlátozzák, mégis csak volt itt egy rendszerváltás”.