Kérdéses, hogy politikai marketing vagy súlyos visszaélés a „Márki-Zay-dosszié”

Harkai Péter 2021. október 26. 16:44 2021. okt. 26. 16:44

„A kommunizmus legsötétebb időszakát idéző profilozást és megfigyelést folytat a Fidesz” – jelentette ki hétfőn Hódmezővásárhelyen Márki-Zay Péter, miután nyilvánosság elé tárta a róla szóló „megfigyelési” dokumentumokat. Szentpéteri Nagy Richárd szerint az előválasztási eseménysorozat gyermekbetegsége, hogy áprilisig fenn kell tartani az októberben felkeltett érdeklődést.

24 óra alatt már módosult is – bár nem tisztult – a Márki-Zay Péter által bemutatott és őt támadó dokumentumok sorsa, amit az első hírek szerint a Fidesz adott át Gyurcsánynak, de nem neki, hanem a DK-nak. Talán nem is az a kérdés, hogy miért dokumentálják valakik Márki-Zay Péter ismeretlen múltját, mivel feltehetően az összes miniszterelnök-jelölt jelöltről készül(t) megfigyelési dosszié, ami bármikor beélesíthető egy lejárató kampányban. Érdekesebb kérdés, hogy ez miért és miként került a DK-hoz, miért deklaráltan egy fideszes politikustól és egyáltalán, mi ez az egész.

„Politikai marketing vagy kommunikációs szempontból úgy áll a dolog, hogy az ellenzék minden ellenzéki megszólaló által örömmel fogadva, megindította az előválasztási kampányt, ami hónapok óta a figyelem középpontjában van. Ezzel az ellenzék igazából kivonult a politikai életből, a DK-t kivéve nem nagyon szól hozzá semmihez, nincs semmiről mondandója, hiszen minden energiáját és pénzét lekötötte az előválasztási kampány – nyár eleje óta lényegében nincs szó egyébről. Ez leköti az ellenzéki közvéleményt is, ebben a buborékban teljesen elfoglalta a közéleti terepet. Ennek vannak hátrányai és persze előnyei is” – mondta a Hírklikknek Szentpéteri Nagy Richard. Az utóbbihoz sorolja, hogy az ellenzéknek sikerült megjelennie a nagy nyilvánosság előtt, szerepelhetett, figyeltek rá. Ez véleménye szerint azzal járt, hogy a közönségét mobilizálni tudta, százezreket tudott az urnákhoz hívni.

„A hátránya viszont, hogy október van – mit csinálunk áprilisig...?” – tette fel a kérdést a politológus. Véleménye szerint, amikor az ellenzék eltervezte a kampányt, erre nem fordított kellő figyelmet, legalábbis semmilyen arról szóló tervvel nem találkozott, hogy október 23-tól mi lesz áprilisig.

A mobilizációt mindenki az előválasztás eredményének tekintette, ami „nagyszerű dolog valóban, de áprilisban. Ebből a szempontból jó ritmusban érkezett, hogy ’van valami’, mert egyébként nem lenne semmi. Márpedig ha nem lenne semmi, akkor is kéne valami. Márki-Zay a főszereplő, tehát neki szerepelnie kell a filmben, nem ért váratlanul, hogy hétfőn meg is szólalt.”

Arról egyelőre nincs határozott álláspontja, hogy valójában mi is történt, mivel eddig nem tanulmányozta át alaposan a 80 oldalasnak mondott dossziét, „de az biztos, hogy most Márki-Zayjal szemben indul meg a Fidesz. Nem kérdés, hogy a következő hónapokra csak a legrosszabbakat jósolhatjuk, egy mocskos és szennyes kampány várható, feltúrják a miniszterelnök-jelölt egész múltját, ami ráadásul ismeretlen – főként a kanadai és amerikai tartózkodása.”

Szentpéteri szerint nem kérdés, hogy fel kell kötni a nadrágot a következő fél évben, hiszen már most a családján keresztül – is – támadják Orbán kihívóját. Véleménye szerint nem csak ő kerülhet nehéz helyzetbe, hanem az összes többi képviselő-jelölt is, mert úgy véli, hogy az előválasztás nagy hátránya, hogy az előválasztáson nyertes jelölt nem tud visszalépni, akkor sem, ha bármilyen okból rákényszerülne. „Nyilván a vesztes nem lép a helyébe, új előválasztást pedig nem lehet kiírni. Egy fél évig ugyanis mást sem fogunk hallani, mint hogy ezeket a jelölteket fogják szapulni – az, hogy a Gyurcsány embere Márki-Zay, az kismiska ehhez képest. Majd előjön minden a többi jelöltről is”

Egyúttal felhívta a figyelmet a köztársasági elnök-jelölti előválasztással kapcsolatban, bár alapvetően az előválasztással vannak fenntartásai. „Amit s ahogy Európában csinálnak, azt nem tartom jó gyakorlatnak, az Egyesült Államok pedig egy egészen más kérdés. Félre ne értse, nem az ellenzék egységesülését bírálom, ez ugyanis nagyon is helyénvaló, már annak kellett volna lennie 2011-ben. Erős fenntartásaim ellenére, mégis azt kell mondanom, hogy ebben a furcsa helyzetben, mint például a már említett mobilizációs probléma, erre a köztársasági elnöki előválasztás ugyanúgy értelmetlen, de paradox módon, most mégis jól szolgálná az ellenzék érdekeit, mert egyfajta mobilizációban tartaná az ellenzéki közösséget.”

Szentpéteri álláspontja szerint alapvetően nem kellett volna mobilizálni októberben a közösséget, de ha már megtörtént, akkor muszáj fenntartani ezt a helyzetet és imádkozni, hogy kitartson áprilisig. Sőt, feljebb is kellene tornászni, hogy új szavazókat szintén sikerüljön megszólítani. „Erre pedig jó eszköznek látszana a köztársasági elnök-jelölti előválasztás.”

Úgy véli, ha nem is kétnaponta, de legalább hetente, kéthetente elő kellene jönni egy-egy hasonló témával, mint most a „Márki-Zay-dosszié”, mert a miniszterelnök-jelölt körül „forognia kell az eseményeknek, miután most ő a politikai főszereplő” – nyilatkozta a Hírklikknek Szentpéteri Nagy Richard politológus, alkotmányjogász.