Kérdőjelek Szijjártó rejtélyes párizsi útja körül

Zutyu 2020. december 4. 14:14 2020. dec. 4. 14:14

Csütörtökön végigsöpört a hír a sajtón, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megegyezett a Schneider Electric vezetőivel, hogy egy 4,5 milliárd forintos beruházás keretében Budapestre hozza az egyik beszerzési központját, amelynek nyomán több mint száz új munkahely jön létre.

A furcsaság abban rejlik, hogy a politikus Facebook-oldalára feltöltött egy videót, ami a párizsi tárgyalásain készült. Ebből kiderül, hogy a Schneider Electric igazán fontos emberével Zoom-konferencián, interneten keresztül tárgyalta meg a leendő budapesti beruházást, nem pedig személyesen. Ez felveti a klasszikus kérdést: minek ment oda? Ráadásul láthatóan a nem kormánygép honvédségi repülővel utazott.

Tény, hogy nem ez volt az egyetlen programja, az MTI tudósítása szerint.

Szijjártó találkozott az Opel korábbi gyárait üzemeltető francia Peugeot-csoport vezetőivel is, akik jelentős átalakításokat terveznek a Fiat Chryslerrel történő egyesülést követően. Céljuk, hogy a világ negyedik legnagyobb autóipari konglomerátuma jöjjön létre. Ezen a tárgyaláson viszont az állami hírügynökség szerint sem jutott túl sok mindenre, ezt írták: miután az új konglomerátum létrejöttével a Peugeot csoport felülvizsgálja az eddigi működését, a magyar kormány célja, hogy „Szentgotthárd a jövőben is egy fontos gyártóbázisa legyen a létrejövő új autóipari vállalatnak" – mondta a miniszter.

Természetesen kérdéseket küldtünk az ügyben a Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz, azt tudakolva, mi értelme volt a párizsi utazásnak, ha az egyetlen kézzelfogható eredményt egy online konferencián abszolválta a politikus. Megkérdeztük azt is, mennyibe került az utazás és az online konferenciára vitt-e magával Párizsba fotóst és videóst és ha igen, mibe fájt ez az adófizetőknek?