Kereszténydemokrata Intézet néven új agytrösztöt gründöl a Fidesz

HírKlikk 2021. május 6. 07:09 2021. máj. 6. 07:09

Kereszténydemokrata Intézet néven új agytrösztöt gründöl a Fidesz – értesült a Népszava. Az új szervezet fenntartásánál kormányzati megrendelésekkel is számolnak.

A lap cikke szerint az intézmény célja hivatalosan a párt nemzetközi szerepének és megjelenésének erősítése, valamint a kereszténydemokrata értékek népszerűsítése. Az elképzelések szerint az angol rövidítése miatt CDI néven futó és alapítványi formában működő kutatóintézet széles körű kapcsolatokat ápolna a hasonszőrű szervezetekkel, pártokkal és mozgalmakkal Európában és szerte a világon.

A Népszava úgy véli, létrehozásának ötlete összefügg azzal, hogy a Fidesz márciusban kilépett az Európai Néppártból (EPP) és együttműködő partnerekre vadászik, többek között a Kereszténydemokrata Internacionáléban. Az ernyőszervezetnek Orbán Viktor az egyik alelnöke, és tagja egyébként az Európai Néppárt is. A magyar kormánypárt számára elsősorban olyan szövetségesek jöhetnek szóba, akik osztják ultrakonzervatív nézeteit és az EPP-ből való távozása után hajlandók egy platformot alkotni vele.

A Kereszténydemokrata Intézet a Fidesz által összeverbuvált nacionalista, populista szövetség egyik politikai, ideológiai támasza és gyűjtőpontja lehet. Orbánék hasonló szerepet szánnak a Polgári Magyarországért Alapítvány nemrégiben kialakított brüsszeli irodájának is.

A lap információi szerint a CDI hagyományos feladatokat látna el. Kutatásokat, felméréseket készítene, rendezvényeket szervezne és tanácsadói feladatokat látna el – főként kormányzati megrendelésre.

A CDI-t adófizetői pénzből is remélik fenntartani, meg lehetséges adományokból, tagdíjakból és nemzetközi projektekre kapott támogatásokból. A 20-30 munkatársat foglalkoztató kutatóintézetnek már ki is nézték a székhelyét, amely Sólyom László egykori rezidenciája lenne a budapesti Széchenyi-hegyen.

Forrás: Népszava