Kétséges a választás tisztaságának az NVB általi biztosítása

HírKlikk 2022. január 27. 16:05 2022. jan. 27. 16:05

Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke nyílt levélben vár választ Áder János köztársasági elnöktől, mivel a Schadl-Völner fideszes korrupciós botrány kapcsán a választás tisztaságának NVB általi biztosítása iránt is kétségek merülnek fel. Kiderült ugyanis, hogy Schadl György a Nemzeti Választási Bizottság egyik tagját is megkereste egy diák megfelelő vizsgájának lebonyolítása érdekében, amire az NVB tagja megnyugtatta, minden rendben lesz. Ráadásul ez az NVB-tag lehet, hogy a Nemzeti Választási Bizottság elnöke.

Miután pedig az NVB tagjait a köztársasági elnök javaslatára választja meg az Országgyűlés, Tóth Bertalan arra kíváncsi, Áder miért javasolta ezt a személyt NVB tagságra, tudta-e, hogy az érintettel szemben korrupciós kockázat áll fenn, illetve lefolytatható-e úgy tiszta választás, hogy az NVB tagja, adott esetben elnöke korrupciós botrányban érintett? Tóth Bertalan levelét alább olvashatják. 

 

„Tisztelt Elnök Úr!

Bizonyára az Ön figyelmét sem kerülte el az a napokban napvilágot látott korrupciós botrány, amely Schadl Györgyhöz, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökéhez, illetve Völner Pálhoz, Magyarország Igazságügyi Minisztériumának korábbi államtitkárához, jelenlegi fideszes országgyűlési képviselőhöz kötődik.

A nyomozati anyagok alapján, a napokban számos új részlet derült ki, köztük az is, hogy a Schadl-Völner fideszes korrupciós botrány egyetemi vizsgáztatásokra is kiterjedt, volt olyan eset is, hogy a vizsgázó diáknak be sem kellett mennie, hogy megkapja az átmenő osztályzatot. A tegnapi nap folyamán az is kiderült, hogy Schadl György egyetemi vizsga megfelelő lebonyolítása érdekében a Nemzeti Választási Bizottság egyik tagját is megkereste egy diák érdekében való segítségkérés miatt. Az NVB tagja erre, sajtóhírek alapján, megnyugtatta Schadl Györgyöt, hogy minden rendben lesz.

Tisztelt Elnök Úr!

Az Országgyűlés a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (továbbiakban: Ve.) 20. § (1) bekezdése alapján az Ön javaslatára választja meg a Nemzeti Választási Bizottság tagjai és póttagjait. Az Alaptörvény 9. cikk (1) bekezdése alapján Ön, mint Köztársasági Elnök „őrködik az államszervezet demokratikus működése felett”. A Ve. 2. § (1) bekezdés a) pontja alapján a választási eljárás során érvényre kell juttatni a választási tisztaságát, mint alapelvet, amely minden választási szerv kötelezettsége is egyben.

Tekintettel a fentebb leírt, folyamatban lévő korrupciós ügyre valamint arra, hogy a nyomozati iratok alapján ebben a Nemzeti Választási Bizottság egyik tagja is érintett így a választás tisztaságának NVB általi biztosítása iránt kétségek merülnek fel pusztán azáltal is, hogy egy folyamatban lévő korrupciós ügyben az érintett tag nem tudta tisztázni magát. Egyes értesülések szerint az érintett tag ráadásul a Nemzeti Választási Bizottság elnöke.

Tekintettel arra, hogy a fent említett személyt Köztársasági Elnök Úr javasolta a Nemzeti Választási Bizottságba és tekintettel az Alaptörvényben foglalt jogköreire, kérem Tisztelt Elnök Urat, hogy az alábbi kérdésekre válaszolni szíveskedjék:

1) Miért javasolta a korrupciós botrányban érintett személyt az NVB tagságra?

2) Tisztában volt a javaslata megtételekor arról, hogy az érintettel szemben korrupciós kockázat áll fenn?

3) Ön szerint lefolytatható-e úgy tiszta választás, hogy az NVB tagja, adott esetben elnöke, olyan korrupciós botrányban érintett, amelyben kormányzati tisztséget betöltő, illetve korábban betöltött személyek is érintettek, illetve gyanúsítottak?

Budapest, 2022. január 27.”

 

Forrás: Hírklikk