Ki gyalázott meg egy keresztény templomot Magyarországon?

Föld S. Péter 2020. július 6. 06:42 2020. júl. 6. 06:42

„Feladta magát a rendőrségen az a nő, aki pénteken vörös festékkel öntötte le a fővárosi Szabadság téren található Horthy-szobrot. A 45 éves nőt a rendőrség rongálás megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki. A rongáló közösségi oldalán büszkén vállalta tettét. Horthy Miklós mellszobrát 2013-ban avatták fel a Hazatérés temploma előterében. A templom lelkipásztora elmondta: a rongálás elsősorban a Horthy szoborra irányult, de valójában ezzel egy keresztény templomot gyalázott meg az elkövető.”

Az idézett szöveg a mindig igazat mondó, hazugságra, csúsztatásra sohasem vetemedő Hír TV oldaláról való. Ők tálalták ezen az érdekes módon azt, hogy egy magyar állampolgárnak nem tetszett Horthy Miklós szobra, valamint az a szerecsenmosdatás és újraélesztett kultusz, amely a kormány alig titkolt jóváhagyásával a néhai kormányzóval kapcsolatban érzékelhető.

Horthy Miklós háborús bűnös volt, jelentős mértékben felelős zsidó származású magyar állampolgárok kisemmizéséért, jogfosztásáért, majd elpusztításáért. Ezen a tényen a néhai kormányzó vélt vagy valós érdemei nem változtatnak.

Ennek a történetnek nem az a lényege, hogy szabad-e szobrokat rongálni. Éppen mostanában látjuk Amerikában és a világ más városaiban, hogyan fajul gyűlöletté a sanda szándékkal vezérelt indulat. Horthy Miklós szobrát azonban – szemben az amerikai „rabszolgatartók” emlékműveivel – nem sok évvel ezelőtt, hanem 2013-ban avatták fel a Hazatérés temploma előterében. Vagyis, nem a régvolt időkben – ez a szégyenletes esemény, vagyis, hogy Horthy kormányzó szobrot kaphatott Budapesten –, hét évvel ezelőtt történt, és Magyarország fővárosa ezt a gyalázatot máig nem tudta lemosni magáról.

Téved viszont a templom lelkipásztora, amikor arról beszél, hogy bár a támadás a Horthy-szobor ellen irányult, valójában egy keresztény templomot gyalázott meg az elkövető. Szemben a lelkipásztor állításával, az elkövető egyetlen keresztény templomot sem gyalázott meg. A keresztény templomot azok gyalázták meg, akik a templom előterében felállították az antiszemita háborús bűnös szobrát. A lelkipásztor figyelmébe ajánlanám Erdő Péter bíboros szavait, aki 2012. április 15-én az Élet menete rendezvényen a következőkkel kezdte beszédét: „A kereszténység nem fér össze az antiszemitizmussal! Nem fér össze a gyűlöletkeltéssel és az indulatok szításával semmilyen vallási közösség, semmilyen népcsoport ellen.”

Tudom, ezt a mondatot a legtöbb magyarul beszélő embernek nem kell megmagyarázni, de a Hazatérés templomának lelkipásztora számára a szöveg megértéséhez mégis szükséges egy kis sorvezető. Az ő kedvéért írom le, hogy Erdő Péter szavait miként kell értelmezni. Úgy, mert másként nem lehet, hogy keresztény ember nem lehet antiszemita: Másképp fogalmazva: aki antiszemita, hiába mondja magát keresztény embernek, nem az.