Kiakadt a német külügyminiszter Orbánék vétója miatt

HírKlikk 2021. május 11. 09:59 2021. máj. 11. 09:59

Heiko Maas német külügyminiszter hétfőn Magyarországot bírálta a magyar kormány „teljességgel felfoghatatlan döntése" miatt, amellyel megakadályozta, hogy az Európai Unió közös, egyhangú nyilatkozatban ítélje el Pekinget a hongkongi demokrácia eltiprásáért.

A magyar vétó okán, az EU tagországok külügyminiszterei a közelmúltban kétszer is képtelenek voltak egyhangúlag elfogadni egy elítélő határozatot, pedig a Politico által idézett diplomaták elmondása szerint második alkalommal egy eleve felvizezett verzió került az asztalra – írja a 444.hu.

„Nem ez volt az első alkalom, hogy Magyarország megtörte az EU egységét, amikor Kína került szóba” – mondta Maas újságíróknak az EU külügyi tanácsának hétfői ülése után. A német külügyminiszter beszélt arról is, hogy szerinte mindenki ki tudja találni, mi miatt nem jött össze a közös kiállás, utalva a magyar és a kínai kormány közötti kapcsolatra. Maas szerint ugyanakkor ez teljességgel felfoghatatlan, hiszen a Kínával szemben elfogadott szankciók után különösen fontos lenne, hogy az EU egységes hangon szólaljon meg. Ezt azonban Magyarország megakadályozta. 

A két uniós külügyminiszteri találkozó között Orbán telefonon beszélt Hszi Csin-pinggel, és a kínai külügyminisztérium közleménye szerint Orbán arról beszélt, hogy Magyarország nagy jelentőséget tulajdonít a Kínával való viszonyának, és örültünk annak, hogy a két ország kereskedelme növekedni tudott a járvány ellenére. Hszi pedig arról beszélt, hogy Peking nagyra értékeli Budapest elköteleződését a baráti viszony fenntartásáért. 

Az EU külügyi főképviselője, Josep Borell hétfő este arról beszélt, hogy még egy utolsó nekifutást szeretne, hogy Hongkong ügyében összejöjjön az egységes uniós álláspont: még egy hetet adnak arra, hogy szakbizottsági szinten megszülessen egy olyan határozat, amit mind a 27 tagország tud támogatni. Ha ez nem jönne össze, akkor az EU-nak egy olyan pozíciót kell vállalnia, ami nem tükrözi az egyhangúságot. Hogy ez mit jelent, az nem derült ki szavaiból. 

A Politico cikke szerint nem valószínű, hogy akár egy tovább puhított határozati javaslat elfogadható lenne a magyar kormány számára. A lapnak név nélkül nyilatkozó uniós diplomata úgy véli, Magyarország álláspontja az, hogy ezek a határozatok semmi másra nem jók, csak tovább rontják az EU és Kína kapcsolatát. 

Magyarország brüsszeli állandó képviseletének szóvivője annyit közölt a lappal, hogy Kínával kapcsolatban nincs változás a magyar álláspontban, és amúgy is, ez a kérdés nem merült fel a hétfői külügyi tanács ülésén. Ez annyiban igaz, hogy mivel már az uniós nagykövetek múlt szerdai találkozóján kiderült, hogy Magyarország kitart a vétó mellett, valóban nem vették napirendre a hétfői, külügyminiszteri megbeszélésen. 

Maas hétfő este hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy az EU közös álláspontot képviseljen Kínával szemben. Ahogy történt ez márciusban is, amikor négy kínai tisztviselővel szemben rendeltek el szankciókat, akiknek közük van az ujgur átnevelő táborok működtetéséhez. A német külügyminiszter szerint ha koordinált az uniós stratégia, az sokkal hatékonyabb lehet. És ez az Európai Unió és az emberi jogok szempontjából is az érdekük.

Forrás: 444.hu