Kinek az embere?
Én abban semmi rendkívülit nem találok, ha egy piacgazdaságot építő országban a miniszterelnök konzultál az iparkamara elnökével. Az is teljesen normális, hogy a kormányfő arra kéri a gazdasági önkormányzat vezetőjét, hogy javaslataival segítse a kabinet munkáját. Engem az sem zavar, ha a kamara elnöke és a végrehajtó hatalom feje politikai hitvallása azonos, azaz esetünkben mind a ketten a keresztény-konzervatív értékrend követőinek vallják magukat. És az sem baj, ha kapcsolatukat a személyi szimpátia is erősíti.
Ami viszont elfogadhatatlan ebben a viszonyban, az az, hogy Orbán Viktor nem folytat tárgyalásokat a munkaadói szervezetekkel és a szakszervezetekkel. Ezzel súlyosan sérti a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumának kilenc éve érvényben lévő – háromoldalú – megállapodását. Sorozatban születtek olyan intézkedések, amelyek esetében a gazdasági kormányzat meg sem hallgatta az érdekelt feleket (munkaadók, munkavállalók), viszont döntött. Jó példa erre a közelmúltban elfogadott törvényi korrekció a kisadózó vállalkozások tételes adójára (KATA) vonatkozóan.
Sajnos köztudott, hogy Orbán és Parragh nem kedveli a munkavállalói érdekképviseleti szervezeteket, talán még zavarja is őket, hogy léteznek szakszervezetek. A Munka Törvénykönyve módosításai során, semmilyen szakszervezeti észrevételt nem akceptáltak, majd értetlenül konstatálták, hogy a köznyelv az utóbbi módosításokat egyszerűen csak „rabszolgatörvényként” emlegette. Nem kedvelem ezt a kifejezést, de nincs min meglepődni: akik fölényeskedve és erejükkel visszaélve hoznak súlyos döntéseket, azok ne csodálkozzanak, ha a dolgozók átnevezik az utálatos intézkedést.
A miniszterelnök nem igazán kedveli a vállalkozói/munkáltatói szövetségeket sem, amelyek önkéntes alapon szerveződtek. Nem kellene tőlük tartania, hiszen legtöbbjük igazodik a kormányzati elvárásokhoz. Néha vitatkoznak és felemelik hangjukat egy-egy intézkedés ellen, de az esetek többségében fegyelmezetten tudomásul veszik, hogy megint a fejük felett döntenek.
A vasárnapi Orbán – Parragh találkozó azt igazolja, hogy hazánkban csak színlelt társadalmi párbeszéd folyik, a magyar kormányt nem nagyon érdekli az érdekképviselők véleménye. Parragh László nem érdekképviseletet elnököl, hanem egy kormányhoz közelálló, kötelező díjfizetési szisztémában működő kamarát vezet. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a rendelkezésére bocsátott költségvetési forrásból, illetve a kötelező kamarai hozzájárulásból fedezi működését. Nem kritizál, nem vitatkozik, viszont olyan gúnyát ölt magára, mintha a hazai vállalkozók érdekeit képviselné. Nem a vállalkozóknak van egy embere a kormányzati közegben, hanem fordítva: Orbán Viktor személyes küldöttje dirigál a vállalkozói csapatban. Ezért a helyzetért persze felelősek a szavazati joggal rendelkező kamarai küldöttek is, akik a közeli múltban – ellenszavazat nélkül – újra Parragh Lászlót választották meg elnöknek, aki húsz éve tölti be ezt a funkciót. Ez a tisztújítás nyilván erősíti az Orbánnal jó viszonyt ápoló elnököt, a kérdés, hogy a megerősödött elnök mennyiben képes szolgálni az érdekkörébe tartozókat. Vagy egyáltalán akarja-e? Az is lehet, hogy más megfontolások vezérlik.
A hírek szerint, Parragh a miniszterelnökkel adókérdésekről tárgyalt. A kamarai elnök szolgálatkészen javasolta, hogy bizonyos értékhatár alatt egy évre függesszék fel a helyi iparűzési adó (hipa) adófizetési kötelezettséget. Nehéz ennek ellenállni, hiszen a vállalkozói közösség már régóta kéri a hipa rendszer kivezetését. A VOSZ főtitkáraként még 2012-ben (október 17-én, hvg.hu) tett nyilatkozatom alapjánt>> az iparűzési adót a főtitkár szerint inkább ki kellene vezetni vagy lazítani kellene rajta <<. Semmi újat nem talált ki a kamara elnöke, egy régi javaslatot vett elő, a legrosszabb időpontban. A 2019-es évben a helyi iparűzési adó önkormányzati bevétele 788 milliárd forint volt, ettől akarja megfosztani Parragh az önkormányzatokat. Mivel kívánja kompenzálni? Az iparűzési adót joggal utálja mindenki, és egy komplex adóreform keretében, a lépcsőzetes kivezetése vállalható célkitűzés, de csak abban az esetben, ha azonnal javaslatot teszünk annak ellentételezésére. Mi (VOSZ) korábban az ingatlanadó bevezetését tartottuk alkalmazható ellensúlynak, de természetesen más út is választható.
Olyan javaslatot tett az MKIK elnöke, amelyre egyetlen vállalkozó sem mondhat nemet, hiszen egy régóta gyűlölt – árbevétel alapú – közteher kerülne átmenetileg felfüggesztésre. Jól hangzik, de azt is látni kell, hogy ez a lépés az önkormányzatok teljes kivéreztetését eredményezheti, ami a jelenlegi kormány legfőbb politikai célja. Most, hogy Washington, Philadelphia stb. elesett, következik Budapest, Miskolc, Szeged stb. térdeltetése. És ehhez a megtorláshoz adja a nevét az MKIK elnöke – sajnálatosan a vállalkozói közösség nevében. Sokba fog ez kerülni.
Parragh másik ötlete, hogy a társasági nyereségadó a jelenlegi kilenc százalékról öt százalékosra csökkenjen. Vállalkozói füllel ez is jól hangzik, csak az vele a probléma, hogy az a vállalkozás, amely a lét-nem lét határán tántorog, annak nincs pozitív előjelű gazdasági eredménye, ebből következően számára tökéletesen mindegy, hogy mennyi a társasági nyereségadó. Akinek meg van nyeresége, az miért is ne adózzon kilenc százalékkal?
