Kinek jó a Top Száz?
Minden évben megjelennek a különféle felmérések arról, hogy melyek az ország legjobb középiskolái. Én a HVG által kiadott „Középiskola 2026” című kiadványban a most éppen harmadik helyen található I. Kerületi Toldy Ferenc Gimnáziumban érettségiztem. Erre igaz, hogy egy rendkívüli korszak (1986-1990) nagyszerű tanári karával és egy különlegesen jó osztályközösséggel megáldott időszak volt, ez azonban csak az én akkori (!) szerencsém, s hogy miért, erről írok néhány gondolatot.
A csúcs-iskolák sorrend-minősítéseit tanulmányi adatok alapján határozzák meg: az érettségi eredmények, a felvételi átlagpontok, a felsőoktatási továbbtanulási arány, a kompetenciamérések és tanulmányi versenyek adatai lesznek itt a legfontosabbak. Az üzenete sok irányba hat: a fenntartók, a támogatók, a tanulók és a szüleik, de különösen a potenciális diákok és szüleik itt a célcsoport.
A középiskolát kereső gyerekek és szülők közül értelemszerűen a szülők hozzák meg a döntést, optimális esetben a gyermek értő meghallgatása után. Ők pedig leginkább a praktikumra mennek: a jó oktatás vezethet a jó felsőoktatásba, onnan pedig a problémáktól mentesebb felnőtt korba. Azaz az erős képességű és egyéb feltételek szerint is megfelelő gyerekeket nagy arányban minél jobb iskolába fogják bejuttatni. Ennek a király-kategóriája a Top 100 középiskola, amelynek a felső negyede biztosan meghatározóan teljesítményorientált. Itt a gyermekek nem egy valós társadalmi közegbe kerülnek: akárhogy nézzük, ez egy válogatott társaság. Ilyen helyen könnyen úgy szocializálódik az ember, az ehhez a környezethez tartozókon kívül nem lesz kapcsolata a külvilággal. Pedig az életnek tanulunk, nem az iskolának.
Mivel Magyarországon a kapitalizmusnak nem a jóléti, hanem a vad verziója van jelen, ezt pedig a politika még inkább erkölcstelenné tette, a tanulmányok kiválasztásában a megélhetési és érvényesülési szempontok mellett az emberi összetevők egyre háttérbe szorulnak. A szülők egy része retteg attól (vagy szégyenkezik), hogy a gyereke nem olyan iskolába kerül be, ami „megfelel” a mai társadalmi elit főcsapásának. Ez borzalmas.
A „de hát ilyen vagy olyan a gyerek” felvetésre a következő panelválaszokat adják nagy számban: majd megszokja”, „máshol sem lenne jobb”, „nekem sem volt könnyű”, „legyen hálás, csak ennyit kérek tőle”, „mindenhol sokat kell tanulni”, „a tanár az tanár bárhol”, „nem barátkozni, tanulni megy”, „jól mutat majd az önéletrajzában”, „a mi társadalmi rétegünkhöz tartozókkal itt tud találkozni” stb.
Ugyan már, mire alapozzuk azt a gondolatot, hogy egy elit gimnáziumban – feltétlenül jobbak és motiváltabbak a tanárok, – erősebbek az érvényesülési lehetőségek, – nincsen droghasználat,- az erkölcsre jobban ügyelnek, – kisebb a rasszizmus, az idegengyűlölet, – jobb a közösség társadalmi minősége, – jobban tud tanulni a gyerek, – fokozottabban odafigyelnek a tanulókra? Ha ezt gondoljuk, akkor vállaljuk-e azt az ebből következő gondolatot, hogy azok, akik nem ilyen középiskolákba járnak, azok egy másodrangú képzés által másodvonalú emberek lesznek? Esetleg következik-e ebből, hogy az a gyerek, aki az elitsuliba jár, értékesebb társa, barátja lehet az én gyerekemnek? Mindezek igen sötét irányba tolják a világnézetet, nem kell mondanom.
Azt hiszem, hogy az oktatással kapcsolatos Top 100-as dolgok túl komolyan vétele legalább annyi kárt okoz, mint amennyi hasznot hoz. A fogyasztói világnézetben ez csak egy reklám: persze, hogy mindenki arra vágyik, hogy a gyereke a legjobbat kapja, de mennyivel lesz boldogabb és sikeresebb az ember egy iPhone-tól az Androiddal szemben?
Iskolaválasztásnál rengeteg szülőt ejt tévedésbe a vágya, és sok gyerek is csak egy-két év után döbben arra rá, hogy neki nagyon nem ebben a versenyistállóban kellene lennie. A tanárokat pedig szerintem pont annyira égeti ki, ha egy vezető iskolában tanítanak, mint amennyire motiválja őket. A nyomás egy idő után gyakran kibírhatatlan lesz.
Az volna jó, ha az emberi oldal, a gyermek személyisége, képességei, lelki alkata és állapota, a vágyai, az iskolai légkör és a tanár-diák viszonyok nagyobb súllyal érvényesülnének a középiskolai választásban, mint a szakértői-statisztikai rangsor.
