Kiskunhalason hamarosan megnyithatják a mobil járványkórházat

HírKlikk 2020. szeptember 27. 11:27 2020. szept. 27. 11:27

Győrben viszont leállhat a betegfelvétel. Mindkét kórházban már átvezényelt dolgozókat várnak.

Tamás László János, a győri kórház főigazgatója az egyik helyi csatornának beszélt arról, hogy a mostani járványhelyzetben az ellátandó feladat hátom-négyszerese a tavaszi legrosszabb napoknak – vette észre a 444

Ráadásul most öt megye intenzív ellátását kell elvégezniük, ezért néhány napon belül a hat covidos ágyukat 30-ra kell fejleszteniük. Beszélt arról is, hogy az intenzíves ágyak csaknem tele vannak, a Covid-osztályukon majdnem 60 százalékos a kihasználtság. „Valószínűleg egyszer csak lesz egy pillanat, amikor meg kell állnunk. Ez nagyon hamar elkövetkezhet, a hétvégén vagy a jövő hét elején, mert most már a dolgozóink közül is nagyon sokan vannak karanténban” – mondta. A dolgozók egy része azért került karanténba, mert a gyerekük iskolájában pozitív vagy gyanús eset volt. „A civil életben elszenvedett fertőződések is megtizdelik az ellátórendszerünket” – tette hozzá. 

A győri kórház főigazgatója arra számít, hogy további internzíves orvosok esnek ki a rendszerből koronavírus-fertőzés miatt. „Hogy mikor jön el az a pillanat, amikor nem tudunk több beteget felvenni, az fogja meghatározni, hogy hányan vagyunk” – mondta. 

Szepesvári Szabolcs, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház igazgatója csütörtökön arról beszélt, hogy jelenleg 84 ágy áll rendelkezésre a korona-vírusus betegek ellátására a járványkórházon belül. Ezt el tudják látni, de szerinte a járványügyi dinamika azt mutatja, hogy nemsokára meg kell nyitni a mobil járványkórházat. Oda pedig már átvezényelt dolgozókat várnak.

Forrás: 444.hu