Kizárják Deutsch Tamást, nem zárják ki? – Esélylatolgatás a Der Spiegelben

HírKlikk 2020. december 4. 18:10 2020. dec. 4. 18:10

A magyar vétó megosztja az Európai Parlamentben a kereszténydemokratákat is: több tucat képviselő Deutsch Tamás frakcióból történő kizárását követeli, és Weber nyomás alá került – írja a Der Spiegel, amely szerint a kizárást követelő levél magában hordja a veszélyt, hogy minden érintettnek ártson. És az sem világos, hogy miként tovább a pénzügyi csomaggal szembeni vétó ügyében. A Der Spiegel szerint a december közepén tartandó csúcson sor kerülhet a leszámolásra.

Deutsch azért vádolta Gestapo-módszerek alkalmazásával Webert, mert a frakcióvezető a jogállamisági feltétel bevezetése kapcsán azt mondta: aki tartja magát a joghoz és az igazságossághoz, annak nincs mitől félnie. Deutsch nem csak őt illette keresetlen szavakkal: a frakció kiállását a jogállamisági mechanizmus mellett a nácik és kommunisták általi elnyomáshoz hasonlította.

Ez már végképp túl sok volt Othmar Karas osztrák néppárti képviselőnek, így született meg a Weberhez intézett levél, amelyben Deutsch Tamás frakcióból való kizárását követeli. Karas szerint „a következő frakcióülésen, december 9-én meg kell kezdeni a vitát Deutsch kizárásának a folyamatáról” – idézi a Der Spiegel cikke.

Figyelemre méltó, hogy Weber nem szólalt meg Deutsch kirohanása kapcsán, és Magyarország Karas által követelt kizárásáról sem kívánt nyilatkozni. A frakción belül azonban nő a Weberre nehezedő nyomás, és egyesek már kezdődő lázadásról beszélnek. A hírek szerint Karas választás elé állította Webert: ha nem teszel semmit, majd én lépek. Ez történt most meg a levéllel.

Egyáltalán nem biztos azonban, hogy Deutschot végül valóban kizárják a frakcióból, mert ehhez a frakció 187 tagja közül legalább a felének jelen kellene lennie, és a jelenlévők kétharmadának kellene a kizárásra szavazni, vagyis minimum 63 szavazat lenne szükséges, azaz több mint kétszer annyi, mint a levél eddigi 30 aláírója.

A vita azonban újra előtérbe állította az Európai Néppárt Fidesszel fennálló tartós problémáját. Orbán pártjának tagságát már felfüggesztették, de a kizárásig még nem sikerült eljutni, és ez a németeken múlt. Deutsch most is számíthat a CDU és a CSU támogatására. A német uniós pártok összesen 29 képviselője közül eddig mindössze ketten írták alá Karas levelét. Daniel Caspary, a CDU/CSU csoport vezetője telefonon kérte fel a csoport képviselőit, hogy ne csatlakozzanak Karas követeléséhez. Caspary a Der Spiegelnek azt mondta: abból indul ki, hogy Deutsch majd bocsánatot kér Webertől. „Nem szabad bedőlni az Orbán környezetéből érkező minden provokációnak” – mondta.

A frakcióból származó értesülések szerint, Weber fékezi Deutsch kizárását, egyebek mellett azért, mert nem akarja, hogy elterelje a figyelmet a sokkal fontosabb jogállamisági mechanizmusról. Mások azonban úgy látják, hogy ki kellene használni az alkalmat arra, hogy a Fidesz kérdését egyszer s mindenkorra megoldják.

Dennis Radtke (CDU) az egyike a csoport két tagjának, aki aláírta Karas levelét, ő a lapnak leszögezte, „Ebben a kérdésben végre egyértelmű magatartást kell tanúsítanunk, nem tolhatjuk tovább magunk előtt”. Hozzátette: tény, hogy más pártcsaládoknak is vannak gondjaik a jogállamiságot megsértőkkel. „De nem mutogathatunk rájuk ujjal, amíg nem teszünk rendet a saját házunk táján” – szögezte le.

Karas levele magában hordja a veszélyt, hogy minden érintettnek ártson. Ha Deutsch Tamást kizárják, alighanem tovább eszkalálódik a helyzet a magyarokkal, hiszen a Fidesz változatlanul jelen van az Európai Néppártban és az Európai Parlamentben. Ha viszont nem lesz meg a kétharmad, az nem csak Karast és harcostársait járatná le, hanem az Európai Néppárt is újra olyan pártcsaládnak bizonyulna, amely nem képes egyértelműen fellépni a saját soraiban jelenlévő autokratákkal szemben. Az sem világos, hogyan tovább a pénzügyi csomaggal szembeni vétó ügyében. A Der Spiegel szerint a december közepén tartandó csúcson sor kerülhet a leszámolásra. 

Forrás: Hírklikk