Klubrádió: hadd szóljon, de csak mértékkel

Sebes György 2021. március 5. 07:27 2021. márc. 5. 07:27

A médiára is lehet hatása annak, hogy a Fidesz már nem tagja az Európai Néppárt frakciójának. Így vélekedik a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője, akivel arról beszélgettünk, hogy a Médiatanács egyelőre nem tűzte napirendjére a Klubrádió pályázatának tartalmi értékelését. Így akár az is megtörténhet, hogy csak a nyár elején szólalhat meg újra a Klubrádió a korábban megszokott frekvencián. Polyák Gábor szerint minden jogszerűen történik, bár nem választható el a politikától. A Médiatanács ebben a történetben nem fontos tényező, egy bürokratikus szerv, amely azonban természetesen tisztában van vele, hogy mit várnak el tőle

– Meddig húzhatja az időt a hatóság, hogy döntsön a frekvenciáról?

– A törvény szerint összesen 120 napja van a Médiatanácsnak, hogy a pályázat benyújtása, illetve az alakilag hibás pályázattal kapcsolatos bírósági felülvizsgálat után döntsön. Éppen emiatt valójában nagyon nehéz megmondani, hogy mennyi ideje van a hatóságnak, de még biztosan jogszerűen jár el. Az már más kérdés, hogy semmi akadálya nem lenne a gyorsabb döntésnek, vagyis nem kellene megvárni a végső határidőt. Ez a bürokratikus kekeckedés elég sokatmondó, s annál is rosszabb, mint amit állampolgárként megszoktunk. A fennálló helyzet minden nap mérhető veszteséget termel a Klubrádiónak, hiszen csak interneten szól, ezért újabb és újabb hallgatók tűnhetnek el, miközben nyilván kisebb a reklámbevétel is.

– A politikusok ugyan mindig hangoztatják, hogy semmi közük az egészhez, de azért a politika súlyosan benne van ebben a helyzetben.

– Az egyik oldalról tény, hogy az egész eljárás nagyon törvényszerű. Jogszerűen nem hosszabbították meg a rádió frekvencia-engedélyét, bár a hatóság korábbi döntéseit látva, az is nyilvánvaló, hogy a Klubrádióval szemben hátrányos megkülönböztetést alkalmaztak. De a bíróság mást nem vizsgált, a jogszerűséget pedig megállapította. Bármikor értékelik az immár egyetlen pályázatot és határoznak róla, az nem azért lesz, mert a Médiatanács belátja, hogy a médiarendszer sokszínűsége, a tájékoztatás sokkal fontosabb érdek, mint az összes szabály rigorózus betartása és számonkérése. Az pedig egyértelműen politikai döntés, hogy az egyetlen vetélytárs, egy Fidesz-közeli ügyvéd visszavonta fellebbezését, pedig ha nem teszi, akár évekig elhúzódhatott volna az ügy. Most viszont a hatóságnak már nincs más lehetősége, mint előbb-utóbb győztesnek nyilvánítani a Klubrádiót, ha az ajánlata megfelel a törvényi és a pályázati feltételeknek. Itt nincs mozgástér, miután elfogadták a Klubrádió hiánypótlását. Nagyon sok mindenen nem lehet már gondolkodni, ez az ügy gyakorlatilag eldőlt.

– Azt sem mondhatja a Médiatanács, hogy mégiscsak kiír egy új pályázatot?

– Itt van érvényes pályázat, amely megfelel a kiírás minden feltételének. Persze a médiatörvény az utolsó pillanatig lehetővé teszi a pályázat visszavonását. Ha ez történne, az nyílt hadüzenet lenne. Ellentmondana a józan észnek, szembemenne a sajtószabadsággal és Európával. Láttunk már ilyen hadüzenetet, de most ezt nem látom reális lehetőségnek. Ha a Médiatanács nem keresi a konfliktust a világgal, akkor győztesnek kell hirdetnie a Klubrádiót.

– Segít-e, hogy az Európai Parlamentben foglalkoznak az üggyel?

– Az utóbbi tíz évben láthattuk, attól lényegében semmi sem változik, ha bármelyik frakció, vagy akár az Európai Parlament plenáris ülése megtárgyalja a magyarországi sajtószabadság helyzetét. Itt is nehéz elválasztani a politikát az egyéb kérdésektől. Az, hogy a NER-közeli pályázó visszavonta a fellebbezését, egyértelmű politikai döntés és azt jelzi, hogy a Fidesz ki akart szállni ebből a csatából. Annak viszont lehet szerepe, hogy a Fidesz már nem a néppárti frakció tagja. Így mindketten szabad kezet kaptak. Megtörténhet, hogy ez a helyzet megvadítja a magyar kormánypártot, és még radikálisabb lépésekre szánja el magát. Ugyanakkor azt is eredményezheti, ha a néppárt már nem védi, akkor a nagyon lassú, tohonya, a bürokratikus európai eljárások nyomán mégis csak kimondhatják a magyar kormányról, hogy sérti az európai alapszerződéseket.

– Most, amikor annyiféle tájékozódási lehetőség van, meg lehet-e akadályozni, hogy aki akar, információhoz jusson?

– Nem. A világ már szélesebbre nyílt. A magyar médiarendszernek nem az a fő problémája, hogy nincsenek meg a legfontosabb információk. Dolgoznak kiváló újságírók különböző portáloknál, hetilapoknál, tehát ez a szakma még nem halt ki teljesen. A Fidesz azonban éppen arra játszik, hogy az emberek többsége nem akar informálódni. Ha úgy alakul az estéje, megnézi valamelyik híradót, vagy meghallgatja egy-egy rádió hírblokkját, de a többségre nem az a jellemző, hogy tudatosan tájékozódik. Ez mellékesen, háttértevékenységként jelenik meg két sorozat-epizód, vagy a focimeccs szünetében, amikor megnézhetik az egyperces híradót. A kormányzati propaganda tehát sokkal hatékonyabban éri el ezt a nagyon széles célcsoportot, mint a valós hírek. Aki akar, az persze széleskörűen tájékozódhat. Az információk itt vannak, csak le kell értük hajolni, bár ez okoz némi derékfájást.

– Pontosan azért kérdeztem, mert végül is az a kérdés, miért éri meg, hogy így elhúzzák a Klubrádió frekvenciájára benyújtott, most már egyetlen pályázat tartalmi értékelését?

– Lehet, hogy naiv vagyok, de nem gondolom, hogy felülről jött az utasítás, miszerint újra bele kell állni a Klubrádióba. A Médiatanács ebben a történetben nem fontos tényező, egy bürokratikus szerv, amely nem rendelkezik sem hatalommal, sem különösebb tudással, de természetesen tisztában van vele, hogy mit várnak el tőle. Az InfoRádió esetében ugyanazt a szabályt, amit itt – természetesen törvényesen – alkalmaztak, nagyvonalúan kezelték. Ott sem lehetett utasítás, csak éppen tudták, hogy azt a médiumot nem kell bántani, hiszen fontos, nem egy propaganda-rádió, értelmes emberek hallgatják és csinálják, vagyis – hogy a Klubrádió szlogenjével éljünk – „hadd szóljon”. A Klubrádió esetében viszont ugyanez úgy működött, hogy jobb, ha szőrszálhasogatók lesznek. Vagyis főbenjáró bűnnek minősítették két excel-táblázat megkésett beküldését, s érvényesítették a szabályokat. Ebből a helyzetből nehéz kijönni. A hatóságnak ez a szervilis és bürokratikus szemléletmódja, a valódi stratégiát nélkülöző működése önmagában is elegendő ahhoz, hogy iszonyú károkat okozzon. A Klubrádió egy releváns hírforrás, bizonyos célközönség számára nagyon fontos, hiszen 200 ezer ember hallgatta, főleg idősebb budapesti emberek. Nem tagadható tehát, hogy bármi történik vele, annak politikai üzenete is van. Ennek hatását pedig minden oldalon felmérik.