Kocsis Máténak távoznia kell

Németh Péter 2019. december 6. 18:16 2019. dec. 6. 18:16

Egyelőre nem a parlamentből; megválasztott képviselőként ott fog ülni, legalább 2022-ig. Lenne ok arra, hogy az országgyűlésből is távozzon; frakcióvezetőként, Fidesz politikusként, de egyszerű képviselőként is erős versenyben van a gyűlöletkeltők viadalában. Ha csak a pénteki kijelentésére gondolunk, már az is elég lenne ahhoz, hogy követeljük a közéletből való távozását, de még sok olyan megnyilatkozását is említhetnénk, amelyek kultúrállamban elfogadhatatlanok. A pénteki kijelentése azonban nem pusztán ordenáré, de egy sor olyan embert sért, akik joggal követelhetik Kocsis bocsánatkérését.

Azt látjuk, hogy a Fidesz Gothár Péter zaklatási ügyéből hatalmas politikai tőkét akar kovácsolni; a rendező esetét akarja felhasználni arra, hogy elvegyen a fővárostól olyan jogosítványokat, amelyek – papíron legalábbis – Tarlós István kezében voltak főpolgármestersége idején. Kocsis most azt mondja, hogy a Gothár-féle zaklatószínházak követelik a pénzt a kormánytól, miközben nem engednek betekintést az ügyeikbe, és akár évekig is eltussolnak bűncselekményeket.

Kocsis azt is állítja, hogy nyilvánvalóan nem egyedi esetről van szó, ezzel pedig igyekszik kiterjeszteni a zaklatási ügyet a teljes budapesti színházi életre. Megalkotja a zaklatószínház kifejezését, és bűncselekménnyel vádol lényegében egy sor művészt.

Természetesen a politika sok mindent megenged művelőinek, szabadon vádolhatják ellenfeleiket, de azért itt is kellene lennie egy határnak. Mindazonáltal külön kirívó egy olyan embertől hallani ezeket a vádakat, aki sajátos módon tudta megszerezni lakóházát, nehezen hihető mesével igyekszik igazolni annak törvényes voltát. És egy olyan embertől, aki a kézilabda szövetség elnökeként milliárdok felett diszponál, hogy aztán olyan eredményre jusson,mint pénteken a női kézilabda válogatott. (A csapat Romániától kapott ki ezúttal, és így nem jutott tovább a csoportjából.) Ez az eredmény még akkor is gyalázatos, ha Orbán Viktor miniszterelnök fontosnak tartotta biztatni a csapatot. Üzenetében azt fogalmazta meg, hogy a jelen ugyan elveszett, de a jövő ezeké a játékosoké.

Kocsis Máté – mint ahogy jeleztük – ottmarad a parlamentben, de semmi nem indokolja, hogy ottmaradjon a kézilabda szövetség élén. Regnálás alatt elképesztő mennyiségű pénz ömlött a sportágba. A tao-pénzek szinte ellenőrizetlenül tűntek el, miközben válogatott szinten semmit sem produkáltunk, klub-szinten pedig alig találni magyar játékost. Akár a férfi, akár a női szakágban, külföldiek viszik a prímet. Akad olyan csapat, ahol még a cseresorban se nagyon találni magyar játékost.

Itt lenne az ideje, ha a romboló-szövetség elnöke eltűnjön a sport környékéről – ha már a politikai viselkedésével nyugodtan zaklathat bennünket.