Komjáthi Imre: az MSZP már hosszú ideje és következetesen hangja a baloldali embereknek

Millei Ilona 2021. október 21. 13:41 2021. okt. 21. 13:41

Magyarországon van egy párt, amely már hosszú ideje, következetesen – és nem csak az előválasztáson – hangja, esze, szíve a baloldali embereknek, és úgy hívják: Magyar Szocialista Párt. Ezt mondja Komjáthi Imre, aki köztudottan megtestesíti a baloldali szavazókat, a munkásembereket, és vitába száll a Demokratikus Koalíció állításával, hogy ő képviseli a progresszív baloldali értékeket. Az MSZP elnökhelyettese szerint egy baloldali párt nem akarhatja megúszni, és ne is ússza meg, hogy a tőkések tyúkszemére lépjen. Véleménye szerint az MSZP az érdekviszonyok igazságosabbá tételében rátalált az útjára, és azon bátran halad előre.

– A Demokratikus Koalíció egyre többször hangoztatja, hogy az ellenzéki pártok összefogásában, együttműködésében a progresszív baloldali értéket képviseli. Ön mit gondol erről?

– Igen, a DK kinyilvánította, hogy ők az egyetlen kompromisszumok nélküli progresszív baloldali párt, a baloldali emberek hangja. Magyarországon azonban van egy párt, amely már hosszú ideje, következetesen – és nem csak az előválasztáson – hangja a baloldali embereknek. Sőt! Nem csak hangja, hanem esze, keze és legfőképpen a szíve. Úgy hívják, hogy Magyar Szocialista Párt.

– A Demokratikus Koalíciót hogyan látja?

– A DK saját bevallása szerint balközép párt, a politikai centrumra nyitott, az európai polgári világ mellett elkötelezett demokrata szavazók pártja. Azt vallják, hogy baloldaliak, de szerintem ők elsősorban nem a hagyományos szocialista-szociáldemokrata, munkásmozgalmi, hanem inkább az útkereső progresszív baloldali hagyomány folytatói. És, azt kell, hogy mondjam, nem túl bátran fogtak hozzá az útkereséshez.

– Miért?

– Véleményem szerint egy mai modern, ha úgy tetszik, progresszív baloldali párt nem lehet meg kapitalizmus-kritika nélkül. Egy baloldali párt nem akarhatja megúszni, és ne is ússza meg, hogy rátaposson a tőkések tyúkszemére! Szerintem az érdekviszonyokba való bátor beavatkozásra van szükség.

– Az MSZP ezt teszi?

– AZ MSZP rátalált az útjára. Bátran és következetesen halad előre. Csak néhány példát említek. Kezdeményeztük, hogy Magyarországon maximalizálják a vállalatokon belüli bérkülönbségeket, és így is útját álljuk az irreálisan magas vezetői fizetéseknek. A vállalatvezetők bónusza például ne haladhassa majd meg az alapbérük 20 százalékát, és a 10 millió forintot meghaladó vezetői bérek ne legyenek költségként levonhatók a vállalat adóalapjából. Fontosnak tartjuk azt is, hogy megerősítsék a felügyelőbizottsági tagsággal járó dolgozói beleszólást a vállalatok életébe és azt, hogy a vállalatok nyereségének egy részét – nyereségrészesedésként – egyenlően osszák fel a mindenkori munkavállalók között.

– Ez lenne az emberarcú kapitalizmus?

– Szerintem nincs emberarcú kapitalizmus. A kapitalista gazdaság a versenyre épül, amely nem demokratikus, hanem igazságtalan, és ezt kell az újraelosztással ellensúlyozni, amelynek az az alapja, hogy milyen mértékű esélyteremtés szükséges az egészségügyben, az oktatásban, a szociálpolitikában, a közösségi közlekedésben. Az MSZP a szükséges bevételeket olyan adórendszerrel javasolja biztosítani, amelynek alapelve, hogy minden szereplőnek érdeke a szolidaritás, és az, hogy közösen fedezzük a tényleges társadalmi szükségletek kielégítését.

– Hogyan?

– Fel kell számolni azt a rendszert, amelyben a legnagyobb magyarországi vállalatok gyakorlatilag nem fizetnek nyereségadót, és azt, hogy előnyben részesülnek a multinacionális cégek a hazai tulajdonú kis- és középvállalkozásokkal szemben. Az MSZP olyan adó- és támogatási rendszert javasol, amely a kis és középvállalkozások számára lehetőséget ad a műszaki fejlesztésre és a magasabb minimálbér fedezésére. Álláspontunk szerint Magyarországon mindenfajta állami támogatásból, közbeszerzésből, európai uniós támogatásból, köztulajdonban álló vagyonelem vásárlásából kizárja magát az a cég, amelynek tulajdonosai között bármilyen szinten offshore cég, vagy átláthatatlan tulajdonosi hátterű magántőkealap található. De az MSZP kezdeményezi azt is, hogy a pályázatokon csak olyan vállalatok vehessenek részt, amelyek saját költségükön készített környezet- és munkavédelmi minősítéssel rendelkeznek.

– Önök a szakszervezeteket is fokozottabban bevonnák az érdekek képviseletébe. De ettől a DK sem zárkózik el…

– A DK sokszor hivatkozik arra, hogy egyedül Dobrev Klára ült le a szakszervezetekkel egy megbeszélésre. Nos, igen, az előválasztási kampány alatt. Mi viszont nem csak kampány-kapcsolatot tartunk fent a szakszervezetekkel, hanem különböző ügyek, akciók mentén folyamatosan együttműködünk velük, parlamenten belül és kívül egyaránt. Mindenki számára látható és látványos együttműködés zajlott köztünk az éhségmenetek kapcsán. Ebből meg is született a Közmunkás Szakszervezet. De említhetem a Suzukival való konfrontációt, amelybe az MSZP teljes frakciója, európai parlamenti képviselője, fiatal aktivistái és végül, de nem utolsósorban jómagam is beleálltunk. A rabszolga törvény elleni tiltakozási hullám motorja is az MSZP volt.

– Az MSZP milyen szerepet szánna a jövőben a szakszervezeteknek?

– Rendkívül nagy szükség van szakszervezetek tevékenységének és jogainak bővítésére, pénzügyi helyzetük erősítésére. Arra lenne szükség, hogy részesüljenek a személyi jövedelemadó egy százalékából ugyanúgy, mint a civil szervezetek és az egyházak, az állam pedig tegyen e mellé ugyanannyi költségvetési támogatást. Ez anyagi biztonságot adna a dolgozók érdekvédelmének. És persze azt is szorgalmazzuk, hogy a szakszervezetek vállaljanak szerepet a munkanélküli ellátás folyósítási folyamatában, hiszen ők tudják a legjobban, hogy kin és miként kell segíteni. Ma a munkanélküliek csaknem fele semmilyen ellátást nem kap, és ez nem maradhat így!

– Milyen eszköz áll a szakszervezetek rendelkezésére, amivel nyomatékot tudnának adni az érdekvédelemnek?

– A szakszervezetek szent tehene, a munkavállalói érdekvédelem egyik legfontosabb eszköze a kollektív szerződés. Az MSZP azt képviseli, hogy a dolgozók védelmében például csak kollektív szerződéssel rendelkező munkahelyeken adhasson engedélyt a kormány harmadik országból érkező munkavállalók foglalkoztatására.

– A minimálbér adómentességében is különbözik a véleményük a DK-étól?

– A minimálbér adómentességének kérdésében is vitába szállnék a DK-val. Dávid Ferenc, a DK gazdasági szakértője pártja álláspontját ismertetve azt mondta: igenis adóztassák meg a minimálbért. A DK a „minimálbér adóját tíz százalék alá csökkentené”, és bruttó 600-800 ezer forintnál hozna be egy 15 százaléknál nagyobb adót. Szerintünk ez egy rossz, liberális gazdaságfilozófia. Egyrészt, a minimumból már nem szabad elvenni. Másrészt, ha valaki akár csak egy forinttal is többet keresne a minimálbérnél, mindjárt 15 százalékos szja-t kellene fizetnie! Ez a szemlélet az egyik igazságtalanság helyére egy másikat tenne, hiszen szükségtelenül és károsan alacsony szinten vezetne be magasabb kulcsú adózást. Ráadásul a DK elképzelése szerint a garantált bérminimum adója sem csökkenne, vagyis ez az elképzelés nem segítené az alacsony fizetések felzárkóztatását, nem csökkentené érdemben a megélhetési válságot. Ezzel szemben az MSZP javaslata egy igazságos baloldali alternatíva. Mi azt mondjuk: nem lehet tovább zsigerelni a magyar dolgozókat! Ezért mi továbbra is tesszük azt, amit a baloldalon levő, vörös szívünk diktál!