Könnyebb lesz a kitoloncolás járványügyi szabályszegés miatt

Zutyu 2020. április 6. 10:04 2020. ápr. 6. 10:04

A járványügyi szabályszegésért kiutasított irániak még kérhettek azonnali bírósági jogvédelmet. Mától lényegében azonnal kitoloncolhatóak a szabályszegők.

Azonnal kiutasítható lesz az a külföldi Magyarországról, aki a btk-ban meghatározott járványügyi bűncselekményt követ el. Az eddigi szabályozás alapján, nem volt azonnal végrehajtható egy ilyen kiutasítás, mivel bírósághoz lehetett fordulni. Így tettek azok az iráni diákok is, akik az első koronavírusos fertőzöttek voltak Magyarországon. 

A területi adatokat sokáig titkoló operatív törzs részletesen beszámolt az iráni diákok, illetve a Szent László Kórház személyzetének állítólagos konfliktusáról. A beszámolók arról szóltak, hogy székeket hajigáltak ki az ablakokon, nem voltak hajlandóak a szobájukban tartózkodni, illetve állítólag agresszívek voltak az egészségügyi dolgozókkal. Az irániak azt mondták ezzel szemben, hogy alig tudtak kommunikálni a kórházban, mert szinte senki sem tudott angolul. Az idegenrendészeti hatóságok végül valamennyi, a Szent László Kórházban megfordult iráni diákot kiutasították Magyarországról, azzal, hogy három évig nem léphetnek se Magyarország, sem pedig az Európai Unió területére. 

A kitoloncolás ellen ők még kérhettek azonnali jogvédelmet a bíróságtól, vagyis nem hajtották végre haladéktalanul a kitoloncolásukat, de a vasárnap, a Magyar Közlönyben megjelent szabály már hétfőtől él. Az idegenrendészeti szervek által fenntartott létesítményekbe való bejutást az idegenrendészeti hatóság főigazgatója korlátozhatja.