Kórházba szállították Berettyóújfalu koronavírusos polgármesterét

HírKlikk 2020. október 27. 12:54 2020. okt. 27. 12:54

Muraközi István, Berettyóújfalu fideszes polgármestere Facebook-oldalán jelentette be, hogy hétfőn pozitív lett a koronavírus-tesztje, jelenleg kórházban ápolják.

„Egész heti otthonlét alatt folyamatos hőemelkedés után, vasárnap magas láz, valamint légszomj tünetekkel az OMSZ munkatársai a Kenézy Kórházba szállítottak. Azóta az infektológiai osztály vendégszeretét élvezem. Szeretném megköszönni az OMSZ munkatársai, valamint az egészségügyi dolgozók áldozatos munkáját" – írja a bejegyzésében a település első embere.

Korábban Borbély Lénárd, Csepel fideszes polgármestere számolt be állapotáról Facebook-oldalán. Róla a múlt héten derült ki, hogy megfertőződött a koronavírussal. A XXI. kerület vezetője arról ír, hogy a koronavírus megbetegedés óta, az állapota nem javult, „csak napról-napra rosszabb lett”.

„Szombat este már alig tudtam levegőt venni, és így már a beszéd sem nagyon ment. Ki kellett hívni a mentőt és kórházba kerültem. Itt kiderült, hogy kétoldali tüdőgyulladást kaptam, az immunrendszerem összeomlott, és a véroxigén szintem folyamatosan csökken. Ezért jelenleg oxigénnel segítenek, de ezek a napok meghatározóak, hogy javulok-e, és hogyan tovább. Szombat este óta szteroidos gyógyszert, antibiotikumot és egy további gyógyszeres kezelést kapok. A nővérek nagyon kedvesek és az orvosok is. Köszönöm nekik!"