Koronavírus, luxusgépek, színházak: csak összefogással lehet nyomást gyakorolni

HírKlikk 2020. február 29. 11:38 2020. feb. 29. 11:38

A kormány tájékoztatása és cselekvőképessége sok esetben elégtelen, ezért összefogással kell nyomásgyakorlást kifejteni – erről beszélt Harangozó Tamás, az MSZP, és Szabó Tímea, a Párbeszéd országgyűlési képviselője csütörtök este, az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Hatpárti egyeztetésre hívta a belügyminiszter az ellenzéki pártokat koronavírus-ügyben. Bár hazánkban még nincs regisztrált fertőzött, a valószínűleg elkerülhetetlen járvány-helyzet leendő kezelésére felállt egy operatív törzs is, a Belügyminisztérium vezetésével. A találkozón részt vett ellenzékiek megállapítása szerint,a belügy sokkal felkészültebb, mint az egészségügy és a Kásler Miklós vezette EMMI. „Az EMMI felkészületlen a koronavírusra, de ez is csak az egészségügy botrányos helyzetét mutatja” – mondta Szabó Tímea, a Párbeszéd részéről.

„Adjunk egy esélyt, hogy ezúttal a politikán felülemelkedve, képesek lesznek együttműködni velünk a kormánypártok az emberek érdekében. Javaslatunkra partner volt a kormány az azonnali kölcsönös kommunikáció kialakításában és abban, hogy ne a sajtóból üzengessünk egymásnak” – számolt be róla Harangozó Tamás, az MSZP képviseletében.

„Az igazi probléma itt az egészségügy egyik általános, legnagyobb gondja, a háziorvosok hiánya.  Ma már van, hogy 100 vagy 50 kilométeres körzetben nincs háziorvos, vagy csak egy. Hiába hívják majd fel húszan egy nap – ahogy azt az EMMI javasolja –, hogy gyanús tüneteket észlelnek magukon, nem fog tudni kimenni” – hívta fel a figyelmet Szabó Tímea.

„Mi zárt ülésen is az embereket képviseljük, konkrétan felvetettük a nem megfelelő fertőtlenítőszert, amit elismertek és ígéretet tettek a cseréjére” – mondta Harangozó Tamás.

A szocialista politikus egy másik téma, a honvédelmi luxusgépek beszerzése kapcsán is beszámolt arról, hogy miért fontos az MSZP részéről a kormányra való nyomásgyakorlás. „A mahagóni bárpult és a párnás kanapék alapján, amivel kapcsolatban azzal szoktunk viccelni, hogy biztos még Borkai választotta ki, ítélje meg mindenki maga, hogy ezek katonai felderítőgépek, vagy a kormány által saját maga luxusára beszerzett gépek. Ez nem fér bele! Ha egy kormánytag nem mond igazat, az baj. Hogy két luxusgépet vegyen a kormány, és azt mondja, ezek katonai felderítőgépek, és ehhez ragaszkodik, még akkor is, mikor ez már képen látható, az ultragáz” – tette hozzá.

Az ellenzéki politikusokat a műsorban a színházi ügyekről is kérdezték. Elmondták, a szakítópróba ellenére, itt is közös nyomásgyakorlásra van szükség. „Vita van a Szabad Tér Színház körül, a kormánypártok Bán Teodórát szeretnék az élére, a DK egy másik személyt, Benkő Nóra színművésznőt. Karácsony Gergely nyilvánosságra hozta, hogy a mindennapi gyakorlatban nem változik most semmi a kormány-főváros megállapodással a színházak életében. Meg tudjuk menteni a Katonát, a Radnótit, az Örkényt és a független színházakat, ez egy nagyon fontos szempont” – foglalta össze Harangozó Tamással, az MSZP képviselőjével egyetértésben Szabó Tímea, a Párbeszéd részéről.