Koronavírus miatt hiányzott Orbán a parlamentből

Föld S. Péter 2020. február 19. 06:46 2020. feb. 19. 06:46

Orbán Viktor kihagyta a hétfői parlamenti ülést. Szóvivője, Havasi Bertalan minden kétséget eloszlató magyarázata szerint azért, mert most a koronavírus a legfontosabb probléma, erről pedig Kásler Miklós Emmi miniszter tudja a leghitelesebben és a legszakszerűbben tájékoztatni a közvéleményt. Havasi Bertalannak mostanában nincs szerencséje a válaszaival. Bármit állít, nem hisznek neki. Már azt sem hitte el senki, hogy Orbán Viktornak azért voltak vasárnap kékes-lila foltok a két tenyerén, mert kiömlött a tinta, amellyel az évértékelő beszédét javítgatta.

Havasi Bertalan kétségtelenül jót akart. Mint ahogyan jót akart a miniszterelnök is, aki nem szeretett volna másodszor is tintás kézzel az emberek elé állni. Elég volt neki a vasárnap délutáni kellemetlenség, abból is ugye mennyi találgatás származott. Voltak, akik egyenesen azt mondták, hogy biztosan részeg volt és elesett, akkor sérült meg mindkét tenyere. Valljuk be, méltatlanok az ilyen találgatások egy miniszterelnökhöz, de hát, azt is látnunk kell, hogy nem az emberek kezdték. Orbán Viktor volt az, aki úgymond két betintázott tenyérrel jelent meg a vasárnapi évértékelőn, az ő tenyerén voltak láthatók a fura foltok.

Jobb lett volna, ha ő maga mondja el, hogy mi történt, tényleg tinta volt-e, ahogyan Havasi Bertalan kommunikálta, vagy eltaknyolt valahol, ahogy sokan gondolják. Nem mintha Orbán szavahihetőbb volna az emberek szemében, mint a sajtófőnöke, Havasi Bertalan, de mégis más az ő szájából – vagy, hogy stílszerűek legyünk, első kézből – hallani a hazugságot, mint valaki mástól.

Talán tényleg csak annyi történt, hogy Orbán Viktor meg akart tisztelni bennünket, magyarokat. Úgy gondolta, nem illendő tintás kézzel az ország házában szónokolni. Épp elég nekünk a koronavírus, ami tényleg sokakat foglalkoztat. Nem lett volna jó akusztikája, ha a miniszterelnök ezekben a vészterhes időkben, vasárnap után hétfőn is, betintázott tenyérrel válaszol az országgyűlési képviselők kérdéseire.