Koronavírus: Nincs folyamatos terjedés, a megelőzés időszakában vagyunk

NVZS 2020. március 6. 11:15 2020. márc. 6. 11:15

„Magyarország még a megelőzés időszakában van, a szerdai bejelentéstől alapvetően nem változott a járványügyi helyzet idehaza” – oszlatta el az esetleges túlzó félelmeket Falus Ferenc. A korábbi tiszti főorvos portálunk megkeresésére leszögezte: egyelőre egyetlen magyarországi megbetegedésről sem tudunk, eddig csak behurcolt esetekről van tudomásunk. „Olyan súlyos gazdasági érdekek forognak kockán, hogy nem lehet megmondani, melyik kormány, mikor és milyen mértékben titkol el, illetve nagyít fel adatokat, tényeket” – ezt is mondta a szakember.

Magyarországon e sorok írásakor négy új, igazoltan koronavírussal fertőzött esetről olvasható a koronavírusról folyamatos információknak szentelt kormányzati honlapon, amely arról is hírt ad, hogy a karanténba kerültek száma 40, miközben az akkreditált laboratóriumban vizsgált minták száma mindösszesen 269. A honlapot szerdán indították, s lehet, csak véletlen egybeesés, de pont aznap, amikor a miniszterelnök Facebook oldalán bejelentette az első magyarországi igazolt fertőzést, rögtön kettőt (majd csak ezt követően tartott sajtótájékoztatót az operatív törzs). Két nálunk tanuló – nemrég Iránban járt – iráni diáknál találták meg a vírust. Ezután csütörtökön jött a következő közlés arról, hogy egy Milánóban dolgozó debreceni férfi koronavírus tesztje is pozitív lett, majd még aznap a negyedik – az egyik iráni fertőzött barátnőjének az esetét is nyilvánosságra hozták.

Nincs ok pánikra

Mire kell számítanunk, milyen terjedési sebességre, kell-e már ’pánikolnunk’? – merül fel a kérdés. Falus Ferenc elmondta, hogy a koronavírus megbetegedések 6,1-6,2 nap alatt duplázódnak meg, de amiről tájékoztatást kapott a közvélemény, azok mind behurcolt esetek, tudni róluk, hogy az érintettek nagy valószínűséggel külföldön fertőződtek meg. A duplázódás pedig attól számít, amikor már itthon vannak olyan esetek, amelyeknek nem tudjuk a forrását. „Egyelőre nem valósult meg a folyamatos terjedés – a megelőzés időszakában vagyunk”, tette hozzá.

„A szerdai bejelentéstől nem változott a járványügyi helyzet” –  szögezte le, hozzátéve: „az csak egy médiaesemény volt, nem pedig a járvány szempontjából kulcsfontosságú történet. Egy olyan esemény – fejtette ki –, amit kizárólag erre a célra hangosítottak fel.

Ugyanakkor a kevés fertőzésszám oka az is, hogy nagyon kevés vizsgálatot végeztek, „ami könnyű segítség ahhoz, hogy ne derüljenek ki az esetek”.  Szerinte ezeket a bejelentett eseteket jó eséllyel akár korábban is megtalálták volna, ha több vizsgálatot végeztek volna az egyetlen erre kijelölt laboratóriumban. „A környező országokban már korábban találtak fertőzötteket, s az is kizárt, hogy az Észak-Olaszországban járt turisták között ne lenne fertőzött”. Azonban egyet biztosan lehet tudni: nincs köztük súlyos beteg.

Felvetésünkre, hogy vannak olyan vélemények, miszerint a kormány eltitkolja a valós számokat, Falus úgy reagált, hogy „vannak a világnak olyan országai, ahol felmerül ilyen gyanú – például Thaiföldről olvasta  legutóbb –, s valóban nem lehet kizárni az eltitkolás tényét, hiszen olyan súlyos gazdasági érdekeket veszélyeztet a járvány, hogy nem tudom megmondani, melyik kormány, mikor és milyen mértékben titkol el, illetve nagyít fel adatokat, tényeket”.

Megelőzés, megelőzés, megelőzés

Falus Ferenc – aki egyébként eredeti szakterületét tekintve tüdőgyógyász – külön kitért a megelőzés fontosságára, amire az is apropót adott, hogy e sorok írója csúnya köhögőrohamot kapott a telefonbeszélgetés alatt. Mint felvetésemre, hogy „csak szokásos” téli betegségem van, láztalan vagyok, leszögezte, hogy a láz nem specifikus tünet, a szakközlemények szerint, a súlyos események felében a betegnek nincs láza. Éppen ezért sem lehet semmit kizárni. Reményét fejezte ki, hogy otthonról dolgozom, s szigorúan közölte, hogy ki ne lépjek a lakásomból. Használat után alkohollal töröljem le a telefonomat és a számítógép billentyűjét, s ha nem javul az állapotom – kiváltképpen, ha nehezebb légzés lépne fel – azonnal konzultáljak telefonon orvossal, hogy ha erős a gyanú, akkor védőruhás mentősök be tudjanak vinni a László Kórház azon két kórtermének egyikébe, ahova ilyen esetekkel kerülhet be ember.

(Ha a fejlemények olyanok lesznek, ígérem, beszámolok majd róla.)