Kósa Lajos kimutatta Kásler Miklós foga fehérjét

Föld S. Péter 2020. november 23. 16:45 2020. nov. 23. 16:45

Nem fogják megdicsérni Kósa Lajost, de az sem kizárt, hogy a jövőben nem hívják meg az operatív törzs üléseire. Ottani jelenléte hasznot nem hoz, viszont képes kellemetlenségeket okozni a kormánynak. Égeti őket, mint a rongyot. Már a múlt héten sem tapsikoltak örömükben a kabinet tagjai, amikor a Fidesz egyik legokosabb embere olyan képet tett fel a Facebookra, ahol egy táblán az elmúlt 24 óra fertőzöttségi és halálozási adatait láthattuk. Az ügy szépséghibája, hogy az operatív törzs ezeket az információkat csak néhány órával később kívánta nyilvánosságra hozni. Ma pedig újabb csínyt eszelt ki a kiváló Lajos: azzal örvendeztette meg az internet közönségét, hogy egy fotót osztott meg, amelyen a védekezésért (elvileg) felelős Kásler Miklós Emmi miniszter maszk nélkül látható az operatív törzs ülésén.

Kínos lehetett ez a mostani fotó a kormánynak, mert nem lesz könnyű megértetni az emberekkel, hogy hát miként is van ez, hogy gondolhatja komolyan a kormány a járvány elleni védekezést, ha a miniszterek sem képesek példát mutatni a rájuk felnéző, őket példaképként követő magyar embereknek. Már a nyáron is sokan értetlenkedtek, amikor Szijjártó Péter külügyminiszterről egy, az adriai tengeren ringatózó luxusjachton készült fotó látott napvilágot. Az akkori eset kétszeresen is kellemetlen volt. Egyfelől azért, mert Orbán Viktor nem sokkal korábban kürtölte világgá a Több Balaton, kevesebb Adria szlogent, vagyis, arra ösztökélte honfitársait, hogy maradjanak itthon, és idehaza költsék el a nyaralásra szánt pénzüket. (Már akinek volt ilyen.)

Szijjártónak – a fotó tanúsága szerint – volt ilyen pénze, és ez a másik ok, amiért kínos volt a fénykép nyilvánosságra kerülése. Az ominózus jacht ugyanis – amelyen a külügyminiszter és családja ringatózott – egy Szijj László nevű NER-lovag tulajdonában van, vagyis, egy olyan vállalkozóé, aki számos közbeszerzésen nyert el zsíros megbízásokat. Ez összeférhetetlenség, más néven korrupció. A jelenséget magyarul sokan lopásnak szokták nevezni.

Már ez sem volt piskóta, és erre jött Kósa őszi hadjárata, amelynek keretében szakmányban buktatja le a kormányt. Kósa Lajos nyilván be van árazva, tudják, mi várható el tőle – nem sok –, de ezek a mostani bakik különösen kellemetlenek egy mindenben élenjáró és példamutató kormány számára.

Ha Kásler miniszter nem talált magának megfelelő maszkot, szívesen segítünk a miniszter úrnak. A Terror Háza ajándékboltjában például igen ízléses, viselőjét a múzeum szellemiségére emlékeztető maszk kapható. Potom ezer forintért már bárki elviheti. Elég felmenni a Terror Háza, vagy ahogyan a nép egyszerű gyermekei nevezik: a Terrror Pláza ajándékboltjának weboldalára, és máris megrendelhető a minden igényt kielégítő, nem mellesleg, a legkényesebb esztétikai igényt is kielégítő védőfelszerelés. 

Csupán a teljesség kedvéért jegyezzük meg, hogy ugyanott Sztálin és Lenin alakjából szobort gyertyák is kaphatók, mindkettő kétféle színben, pirosban és feketében. (Darabja 1200 forint). Jó hír viszont, hogy a 350 forintos Lenin kitűző, amelyről néhány napja még azt írta a honlap, hogy elfogyott, ismét kapható..