Kósa Lajos véletlenül elmondta, miért félrevezető a kormány vakcinatáblázata

HírKlikk 2021. május 5. 18:52 2021. máj. 5. 18:52

A fideszes képviselő az ellenzék szidása közben jutott el a „felháborítóan primitív” statisztikákig.

Debreceni Televízió műsorában az oltásellenesek érveit igyekezett megcáfolni Kósa Lajos fideszes képviselő, de közben véletlenül sikerült tökéletesen elmagyaráznia, hogy mi a baj azzal a táblázattal, amit a kormány adott ki nemrég, a vakcinák hatásosságáról – írja a Telex.

„A vírus-szkeptikusok felháborítóan primitív statisztikákkal állnak elő. Összeméricskélik a különböző vakcinák hatását anélkül, hogy sztenderdizálnák az adatokat. Hát, az úgy nem mond semmit, mert hiszen az egyik típusú oltóanyaggal a 65 év feletti, más krónikus betegséggel is kezelt betegeket oltjuk, a másikkal a 40 év felettieket, akik egészségesek, akkor a két adatbázis nem vethető össze, teljesen nyilvánvaló. Tehát olyan sarlatánságok vannak a baloldali elemzők között, hogy az hihetetlen” – fejtette ki véleményét Kósa, amivel véletlenül a kormány saját táblázatának hitelességét rontotta.

A kormány táblázatáról nagyon hasonló véleményen voltak a szakértők is, köztük a Pfizer–BioNTech-vakcina kifejlesztésében részt vevő Karikó Katalin is félrevezetőnek tartotta.

Kósa azt is kifejtette, hogy a Sinopharm vakcina „védettsége magasabb, mint a vakcinák átlaga” amit az unió szakosított szervezetei mértek. Ezeket az eredményeket pedig megtalálhatjuk az operatív törzs honlapján. Azonban a tájékoztató honlapon nincsenek fent a politikus által említett adatok.