Köszönjük Kovács Zoltán, kormányszóvivő úr!

Vásárhelyi Mária 2019. december 11. 19:05 2019. dec. 11. 19:05

A becstelenségének és bárdolatlanságának köszönhetően, most végre az EU vezetői a saját bőrükön is érezhették azt, amit mi, magyar demokraták kilenc éve kénytelenek vagyunk elviselni. A demokrácia és a tisztesség minimális normáinak folyamatos megsértését, a gátlástalanságot, a közösségi szabályok semmibevételét, a hazudozást és a pökhendiséget. És most, hogy az EU vezetői váltak szenvedő alanyaivá mindennek, hirtelen őszintén és mélyen felháborodtak.

Amíg csak velünk, magyar állampolgárokkal tette ugyanezt a magyar kormány, nem futotta többre, mint fejcsóválásra és méltatlankodásra, meg véget nem érő, kézzel fogható eredmény nélkül záródó vizsgálódásokra. Miközben az unió vezető politikusai rendre összekacsintanak Orbánnal.

Legutóbb a Néppárt új elnöke, Donald Tusk nevezte barátjának, miközben nála jobban kevesen tudják, hogy milyen károkat okoz egy ilyen nacionalista, populista kormány egy országnak. És persze tudom, hogy ezt a kérdést nekünk kell megoldanunk, de úgy nem könnyű, illetve különösen nehéz, ha eközben az EU számolatlanul önti ide a pénzt és finanszírozza a kormányt.

De most, hogy Kovács közvetlenül az EU vezetőit sértette meg, próbálta kigúnyolni és az ő kárukra rúgta fel a közösségi szabályokat, komoly szankciókat helyeztek kilátásba. Mi pedig köszönettel tartozunk a kormányszóvivőnek és az igazságügyi miniszternek is, hogy egy ilyen live show keretében mutatták be, hogy mit gondolnak a tisztességről és a közös európai értékekről.