Kovács „Bocsánat” Zoltán, a sértődött demokrata

Dr. Dávid Ferenc       2020. május 18. 09:45 2020. máj. 18. 09:45

„A londoni Breitbart-nak nyilatkozva elmondtam, hogy az elmúlt tíz év legnagyobb, Magyarországgal kapcsolatos álhírkampányának lehettünk tanúi a koronavírus-törvény kapcsán. Minden erőfeszítésünk ellenére, ennek – a politikai paletta szinte minden szegmensében – volt, aki bedőlt, mi több, a politikai haszonszerzés érdekében rájátszott. (…) Reméljük, hogy akiknek a világjárvány kellős közepén volt idejük és energiájuk, hogy a Parlament felfüggesztésével, a sajtószabadság (sokadik) bedarálásával, és hasonló, minden alapot nélkülöző feltételezésekkel gyanúsítsanak minket, most lesz érkezésük bocsánatot kérni Magyarországtól, a kormánytól és mindenek előtt a magyar emberektől! (…) A magyar demokrácia és jogállamiság köszönik szépen, jól vannak!” (Kovács Zoltán államtitkár)

1. Így igaz, az elmúlt két hónapban valóban álhírkampány uralta mindennapjainkat. Az álhírek legfőbb terjesztői Magyarország kormánya, annak tagjai és a bátor 133 Fidesz-KDNP képviselő voltak. A rendeleti kormányzás örvén, elsősorban vagyongyarapítással, beruházási kedvezményekkel és az önkormányzati rendszer likvidálásával foglalkoztak, és csak úgy mellékesen „kezelték” a járványt. Varga miniszter asszony, Szijjártó miniszter és Kovács Z. államtitkár felvették a harcot az EU országaival, miközben Semjén doktor és Gulyás Gergely a jogállamiság további gyengítésén fáradozott – sajnos sikerrel (például: különleges gazdasági övezet létrehozása, gépjármű adó elhappolása stb.).

2. Kovács a sajtószabadság mámorában elfelejtkezett arról is, hogy az elmúlt napokban – rémhírterjesztés ürügyén – előállítottak két férfit is, akikről pillanatok alatt kiderült, hogy semmilyen vétséget nem követtek el. Arról sem beszélt az államtitkár, hogy a Lánchíd budai hídfőjénél EU-zászlót lengető személyt bírságoltak meg. Annak idején az EU lobogót elégető ultraradikális képviselővel (Novák Előd) szemben nem léptek fel ilyen határozottan.

3. A miniszterelnök után a fölháborodott és fölbátorodott államtitkár is mindenkit bocsánatkérésre szólít fel. Kovács Zoltán teljesen meg van zavarodva! A kormány nem szívességből cselekszik, hanem azért, mert megbízást kapott az ország vezetésére, a problémák megoldására és ebből eredően, a járvány elleni védekezés menedzselésére. Megnyugtathatom az államtitkárt, senki nem fog elnézést kérni tőlük, ugyanis nincs miért. Viszont a magyar kormány és tisztviselői nyugodtan bocsánatot kérhetnek a sok baklövésért: a feleslegesen kiürített kórházakért, a két kiváló orvos (Cserháti Péter, Csernavölgyi István) meghurcolásáért, és legfőképpen azért, hogy egy „eltévedt” és „szórakozott” professzorra bízták az egészségügyi ágazat vezetését. Tudnám folytatni a sort.

4. A demokráciáról és a jogállamiságról csak annyit, hogy Orbán szerint, „az ötödik kerületiKúria nem tudja, mi folyik az országban A gyöngyöspatai ítélet alapján, a jogvégzett kormányfő azt fejtegette, hogy a „bennszülöttek” nem érezhetik otthon magukat a hazájukban, mert „egy kisebbség” rendszeresen rájuk kényszeríti az akaratát. Miféle ország az, ahol az egyik legmagasabb közjogi méltóság gúnyolja a legfelsőbb bírói fórumként jegyzett Kúria határozatát? Milyen jogállam az, ahol a közvetlenül választott főpolgármestert a kormányfő vezényletével folyamatosan gyalázzák? Milyen demokrácia az, ahol hetek óta nem válaszolnak ellenzéki képviselők és újságírók által feltett kérdésekre?

A magyar népképviseleti jogállam egyáltalán nincs jó állapotban. Ennek az a legbiztosabb jele, hogy Kovács és társai folyamatosan – ország-világ előtt – azt akarják bizonyítani, hogy Magyarországon nincs demokráciadeficit. Fölöslegesen erőlködik Kovács Zoltán: külföldön tudják, itthon pedig érzik is az emberek, hogy a Fidesz már régen elfordult a demokratikus joggyakorlattól.