Kovács úr esete a kettős mércével

Föld S. Péter 2019. december 12. 14:50 2019. dec. 12. 14:50

Úgy tűnik, a magyar kormánynak is kezd kínossá válni a Kovács Zoltán nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkárként ismert, elszabadult ágyúgolyó. Kormányzati körökben ugyanis nem kívánták kommentálni Kovács úr botrányos brüsszeli twitterezését, csak annyit mondtak, hogy az államtitkár magánakciójáról volt szó.

Mint ismeretes, Kovács úr legutóbb azzal verte ki a biztosítékot a Brüsszelben megjelent képviselők előtt, hogy a magyar jogállamiságról szóló – a magyar kormány kérésére zártkörű – meghallgatást twitteren közvetítette a maga módján. A Soros György által alapított CEU-n végzett Kovács úr angol nyelvű blogjában kettős mércét emleget.

Kovács úr szerint tényleg létezik a Soros-zenekar, nem ő találta ki, nem is a magyar kormány, vagy a Fidesz valamelyik éceszgébere. Van egy kottájuk, abból játszanak, és a zenemű célja a kereszténység elpusztítása, ezen belül pedig, hogy ártsanak Magyarországnak.

Kettős mércét is említ blogjában Kovács úr, szerinte ugyanis belefér, hogy – az EU szabályait semmibe véve – közvetíti, ami a zárt ülésen történik. Szó esik még a bejegyzésben politikai boszorkányüldözésről is. Egyedül az nem derül ki Kovács úr feljegyzéséből, hogy miért épp bennünket, magyarokat pécézett ki a gonosz Európai Unió. Miért nem tetszik nekik, amit a magyar kormány a jogállamisággal művel, hogy rátenyerelt az igazságszolgáltatásra, korlátozza a sajtószabadságot, a kérdezéshez és főként a tájékozódás való jogot.

Amúgy meg, ne legyenek illúzióink! A kultúráról szóló törvény, vagy a bíróságok átalakításának kapcsán, a kormány nem meghátrált, csak taktikai okokból, időlegesen visszavonult. Rugalmasan elszakadtak, de a harcot nem adták fel, küzdenek az utolsó töltényig, sőt, még azután is tüzelnek, amikor már üres a tár.

Kovács úr kettős mércét emleget és boszorkányüldözésről ír, pedig, ha volna néhány nyugodt, gondolkodásra is alkalmas pillanata, rájönne, hogy ők mennek szembe minden józan megfontolással, és – nem mellesleg – törvénnyel.

Van egy régi dakota mondás: a törvények csak azokra vonatkoznak, akik betartják őket. További jó twitterezést Kovács úr a zárt üléseken, s ha emiatt kritizálják, nyugodtan érezze magát megbántott áldozatnak, akit a Soros zenekar boszorkányai üldöznek.