Kövér László az Európai Unió végét várja

Föld S. Péter 2020. február 27. 06:31 2020. feb. 27. 06:31

Kövér László a Katolikus Rádiónak adott interjút. Nagy szerencséje volt a bajuszos házelnöknek, mert sikerült olyan riportert kifognia, aki csupa olyat kérdezett tőle, amire ő frappánsan tudott válaszolni. Kövér az Európai Unióval kapcsolatban még egy sejtését is elárulta a rádió hallgatóinak, jelesül azt, hogy nem tenne rá nagy tétet, hogy 2030-ban lesz még Európai Unió. A magyar parlamentről meg az a véleménye, hogy a fiatal korosztályból olyan képviselők kerültek a parlamentbe, akiknek a neveltetése erős hiányosságokat mutat.

A neveltetés tényleg nagyon fontos. Annak idején, amikor Kövér László és társai még reményteljes fiatalok voltak, szintén erősen hiányos volt a fiatal képviselők neveltetése. Sokan emlékszünk még arra, hogy Kövér és társai mekkora palávert csaptak, amikor az Antall József vezette kormány meghirdette a Trianon emléknapot. A Fidesz parlamenti frakciója, az erős neveltetési hiányosságokkal terhelt Orbán Viktorral az élen, kivonult az ülésteremből, mert akkoriban még nem tudtak azonosulni a nemzeti gondolattal.

Abban az időben ugyanis Kövér László és erős neveltetési hiányosságokkal rendelkező társai még liberálisnak mondták magukat. Igaz, akkor még feltehetőleg nem tudták, hogy a liberális nem más, mint diplomás kommunista. Márpedig, ha valakik, ők aztán tetőtől talpig diplomás kommunisták voltak. A friss diplomás Orbán Viktor és Kövér László párttagokkal súlyosbított, halmozottan előnyös helyzetű családokból érkeztek a magyar közéletbe.

És hát az is a neveltetés erős hiányosságaira utal, hogy amikor valamelyik – akkor még valódi – kereszténydemokrata szólalt fel a parlamentben, Kövér László és társai kórusban biztatták a szónokot: térdre csuhások, imához!

Jó kis hecc volt ez akkoriban, s ha máshonnan nem, innen is tudható, hogy a neveltetés mennyire fontos dolog. Amúgy meg igazat kell adnunk a fiatal és erős neveltetési hiányosságokkal megvert Kövér Lászlónak, aki annak idején nem kevesebbet állított, mint hogy kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna.

Tényleg nem lesz, a Fidesz példája is ezt bizonyítja.