Kövér László dönthet Demeter Márta ügyében

HírKlikk 2018. december 7. 06:59 2018. dec. 7. 06:59

Napokon belül kiderülhet, hogy Kövér László, az Országgyűlés elnöke kezdeményezi-e a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságánál Demeter Márta, a testület LMP-s alelnöke tagságának visszavonását – értesült a Magyar Idők.

A Központi Nyomozó Főügyészség hivatali visszaélés gyanújával – egy magánszemély és négy országgyűlési képviselő feljelentése nyomán – elrendelte a nyomozást Demeter ügyében, amiért harminc évre titkosított, nem nyilvános, érzékeny katonai adatokat tett közzé, ami felveti a hivatali visszaélés gyanúját. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság pedig – miután a Fidesz képviselőcsoportja a hivatalhoz fordult, hogy vizsgálja meg, Demeter Márta megsértette-e az információs törvény vonatkozó rendelkezéseit – megállapította: a politikus szándékosan vezethette félre a közvéleményt azzal a kijelentésével, hogy a miniszterelnök lánya egy katonai gépen utazott.

A házelnök az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatójánál már kezdeményezte az LMP-s politikus nemzetbiztonsági felülvizsgálatát, ezzel együtt a parlament honvédelmi és rendészeti bizottsága arra kérte Kövér Lászlót, hogy hívja vissza Demetert a NATO parlamenti közgyűléséből.

Mint ismert: Demeter a Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison tett iratbetekintésére hivatkozva azzal vádolta meg Orbán Viktort, hogy lányát a honvédség repülőgépével reptette, ám még aznap kiderült, hogy összekeverte a kormányfő lányát egy Cipruson szolgálatot teljesítő honvéd százados Flóra nevű lányával.

Via: Magyar Idők