Különös módon üzenték meg a színházigazgatónak, hogy leváltották

HírKlikk 2021. március 6. 18:50 2021. márc. 6. 18:50

Ha nincs a Facebook, talán még most sem tudja Forgács Péter, hogy leváltották az általa bő tíz évig vezetett Győri Nemzeti Színház éléről. Az intézményt még június végéig vezető igazgató Facebook oldalán azt írta, hogy „borzasztó csalódott, szerinte a nyertes pályázón kívül senkit sem tájékoztattak hivatalos formában a végleges döntésről.”

„Úgy gondolom tizenkét évad igazgatása után, és a város kulturális életéért tett szolgálatom tükrében méltatlan ez az eljárásmód” – írta az atv.hu által idézett közleményében Forgács, aki megköszönte a nézők támogatását, és azt, hogy az elmúlt bő tíz évben látogatták az általa vezetett színházat.

Győr fideszes polgármestere, Dézsi Csaba András szintén a Facebookon gratulált Forgács utódjának, a színész és jogász végzettségű dr. Bakos-Kiss Gábornak, aki július elsején veszi át a színház irányítását. Megbízatása 2023 június 30-ig tart. Az új igazgató kinevezésről szóló poszt végén megköszönte Forgács Péternek „az elmúlt évek magas szintű művészi munkáját”.